Előbb az egyik gyűjtőpont belterében, majd egy nagyobb méretű fém konténerben keresett menedéket egy hajléktalan Sepsiszentgyörgyön – számolt be csütörtökön a TEGA köztisztasági vállalat sajtóirodája.
A Sepsiszentgyörgyön mindeddig ismeretlen helyzettel kapcsolatban Máthé László, a TEGA Rt. vezetője elmondta, tulajdonképpen ők sem tudják, hogy mit kell tenni ilyen helyzetben. Kiemelte, azért fordulnak a nyilvánossághoz, mert a helyzet már meghaladja őket, szociális problémáról van szó.
„Két oka van, hogy nagyobb nyilvánosságot akarunk a problémának. Az első, hogy nem szeretnénk, hogy valaki megrémüljön, amikor dobja el a szemetet és egy emberrel találja szembe magát, aki a kukában vagy a zárható hulladékgyűjtőben fekszik. Kétszer is találkoztak a kollégák az emberrel, aki sajnos súlyosan ittas volt. A második ok, amiért szeretném felhívni a lakók figyelmét, hogy az illetőt öntudatlan állapotban is találták meg a kollégáink.”
→ https://szekelyhon.ro/aktualis/hajlektalant-talaltak-egy-kukaban