Három autó érintett abban a súlyos közúti balesetben, amely szombat este történt a 12-es országúton, Sepsiszentgyörgy Csíkszereda felőli kijáratánál – tájékoztat az Országos Rendőr-főkapitányság. Az elsődleges hatósági információk szerint öt felnőtt érintett a balesetben, ketten ki tudtak szállni a járművekből, három sérültet viszont a műszaki mentőknek kellett kiszabadítaniuk.
A mentés és helyszínelés miatt lezárták az autós forgalmat az érintett szakaszon mindkét irányban – közölte még a rendőrség. A Kovászna Megyei Mentőszolgálat diszpécserszolgálatán érdeklődve úgy értesültünk, hogy egy felnőtt a helyszínen életét vesztette, egy másik áldozatot szintén a helyszínen újraélesztettek és elindultak vele a kórházba, hárman pedig megsérültek, vizsgálat alatt állnak.
https://szekelyhon.ro/aktualis/halalos-baleset-sepsiszentgyorgy-csikszereda-feloli-kijaratanal#