Hároméves évfordulóját ünnepli a Lábbusz program Sepsiszentgyörgyön

Hároméves évfordulóját ünnepli a Lábbusz program Sepsiszentgyörgyön

A születésnapot pénteken ünneplik a Főtéren, ahol nyereményekkel és meglepetésekkel várják a gyerekeket és az önkénteseket. 

Az elmúlt évben a Lábbusz 33 hetet közlekedett, ez idő alatt 678 önkéntessel működött, ebből 60-an állandó önkéntesek, a gyerekek szülei. A 10 útvonalon naponta átlagosan 150-160 gyermek sétált az iskolába, legkevesebb 100 tanuló, legtöbb 220 gyermek csatlakozott a járatokhoz. 

„A Lábbusz 3 éves születésnapjára nagy lelkesedéssel készülünk, akárcsak az előző 2 évben. Megteszünk mindent annak érdekében, hogy a gyerekek, a szülők és a kísérők elismerve érezzék magukat ezen a napon. Hálánkat és köszönetünket szeretnénk kifejezni nekik, hiszen ők azok, akik a programot éltetik és mozgatják nap mint nap. A Lábbusz program nemcsak a gyerekeknek hasznos, ugyanis az elmúlt időszakban több olyan visszajelzés is érkezett, miszerint több nyugdíjas az egészségét és a mozgást szem előtt tartva jelentkezett kísérőnek” – mondta Buslig Kincső, a program koordinátora. 

A hároméves évforduló méltó megünneplésére a Lábbusz szervezői számos meglepetéssel készülnek a gyerekeknek és az önkénteseknek.

A Lábbusz program 2021-ben indult, azóta minden reggel rendszeresen csatlakoznak a járatokhoz a gyerekek, akiket az önkéntesek a gyűjtőpontoknál várnak és biztonságban kísérnek el az iskolákba. 

A Lábbusz járatainak száma elérte a 10-et, amelyek összesen 7 iskolát fednek le a városban. Az útvonalak teljes hossza több mint 13 km, és ennek a távolságnak a megtételéhez a Lábbusznak naponta legalább 18 önkéntes sofőrre van szüksége.