Önkéntes fiatalok segítenek Szovátán az idős, vagy mozgásképtelen személyeken
A szovátai Transylvania Cruising csapatával, valamint a Szovátai Ifjúsági Szervezettel együttműködve segít Szováta Város Önkormányzata a város idős, illetve mozgásképtelen, beteg lakosain, akiket ezúton is arra kérnek, hogy amennyiben tehetik, MARADJANAK OTTHON.
A rohamosan terjedő járvány legveszélyeztetettebb korosztálya az idős korosztály, ezért minden csatornán arra intik őket, hogy tegyenek meg mindent egészségük megőrzése érdekében, ne hagyják el otthonaikat. Éppen ezért döntött úgy néhány kezdeményező fiatal, hogy vállalja a segítséget igénylő idős és beteg személyek ellátását. Bevásárolnak, ügyet intéznek, vagy bármilyen fontos, halaszthatatlan fizikai tevékenységet elvégeznek helyettük. Segítségükért cserébe nem várnak semmit, tehát a szolgáltatásért nem kell fizetni.
A segítséget igénylők napközben 11 és 19 óra között hívhatják Dezső Zsoltot a 0752551863-as telefonszámon, illetve Kincses Saroltát a 0728103357-es telefonszámon, akik rendszerezik a bejövő kéréseket, bevásárló listákat, közös megegyezés alapján bevásárolnak/ügyet intéznek, majd házhoz szállítják a kért csomagot. Kéréseiket üzenetben is fogadják az önkormányzat Facebook oldalán.
A kezdeményezők arra kérik Szováta lakosságát, hogy ha tudomásuk van segítségre szoruló személyről, akkor jelezzék a megadott telefonszámokon