A Leader egyesületekkel és a Helyi Akciócsoportokkal (GAL) folytatott megbeszélések eredményeként a Maros Megyei Tanács megszervezi a Helyi Termelők Vásárárát, mert meggyőződése, hogy ezzel tudnák a leginkább segíteni a helyi termelőket.
A vásárra október 19-én kerül sor a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum Sportpályáján 10 és 18 óra között.
Fókuszban a termelő
Péter Ferenc megyei tanácselnök (fotó) elmondta, hogy általában nagy érdeklődés övezi az ilyen jellegű kezdeményezéseket, amelyek ösztönzik a termelőket és vásárlókat egyaránt. „Fontos, hogy a kezdeményezés alulról jön, a 11-ből 8 akciócsoport csatlakozott, és mi partnerei, szervezői és felkarolói lettünk az ötletnek. Bár sok vásárt szerveznek októberben, a termések hónapjában, az általunk szervezett kicsit másabb lesz” – mondta a megyei elnök.

Hozzátette, abban különbözik ez a többi ilyen jellegű rendezvénytől, hogy kizárólag Maros megyei kis és nagy termelők jönnek, népszerűsítve a helyi brandeket. Friss termékeket árulnak, többek között zöldséget, gyümölcsöt, mézet, alkoholos italokat stb. „Több mint 50 stand lesz, olyan termelők is jönnek, akik eddig nem igazán fértek hozzá a vásárhelyi piachoz” – mondta Péter Ferenc. A szervezéskor a tanács arra is ügyelt, hogy minden régió jelzetten jelen legyen , tehát az érdeklődő tudja majd, hogy éppen a Maros-, Küküllő- vagy Nyárádmenti árut vásárol.
A vásárlók számára is különleges esemény
A friss és egészséges portékák megvásárlásának lehetősége mellett a szervezők kiegészítő programokkal készülnek: tájékoztatás és nevelés céljával előadásokat és bemutatókat tartanak a felnőtteknek, amelyek többek között az egészséggel, táplálkozással és receptekkel kapcsolatosak. Az érdeklődőket ösztönözni próbálják arra, hogy helyi termékeket fogyasszanak a saját érdekükben is. A gyerekeknek külön programmal kedveskednek.
A vásárt első alkalommal szervezik, és a visszajelzések alapján döntenek a folytatásról.
(Nyitófotó: kmve.hu)