Ellenőrzik az oktatási intzéményeket Maros megyében. A tanfelügyelőség munkatársai az óvodákat és iskolákat keresik fel ezekben a napokban, és azt ellenőrzik, hogy az intézmények készen állnak-e a jelenléttel zajló oktatásra. Mint ismert, hétfőtől, a tanév második félévének első napjától a tanulók többsége visszatér a tantermekbe. A megye prefektusa, Mara Togănel azt mondta, a tanfelügyelőség a hét végéig településekre bontva elemzi a közegészségügyi igazgatóságtól kapott, a fertőzési arányokra vonatkozó adatokat, és ennek megfelelően valamennyi település esetében konkrétan közli, hogy mely forgatókönyv szerint kezdődik a második félév.
Azokon a településeken, ahol az elmúlt 14 napban regisztrált koronavírusos esetek ezer lakosra vetített száma 1 vagy ennél kisebb, minden szinten fizikai jelenléttel zajlanak hétfőtől a tevékenységek a tanintézetekben – pontosította a tanügyminiszter. Sorin Cîmpeanu az országos vészhelyzeti bizottság által az iskolanyitási forgatókönyvekről hozott határozatot ismertette. Rámutatott, azokon a településeken, ahol az elmúlt 14 napban regisztrált koronavírusos esetek ezer lakosra vetített száma 1 vagy ennél kisebb, ismét kinyitnak hétfőtől a bölcsődék, óvodák, iskolák, mindenki számára. Ott, ahol a fertőzöttségi ráta 1 és 3 ezrelék közötti, csak a bölcsődébe, óvodába és az elemi osztályokba járók, valamint a vizsgákra készülő végzős osztályok tanulói, azaz a nyolcadikosok és a tizenkettedikesek számára zajlanak fizikai jelenléttel a tevékenységek. 3 és 6 ezrelék közötti fertőzöttségi ráta esetén az adott településen csak a bölcsődébe, az óvodába járók és az elemi osztályosok számára lesz jelenléti oktatás. Az oktatási miniszter megjegyezte, a felsőoktatási intézmények az egyetemi autonómia elve alapján maguk döntik el, hogy milyen formában szervezik meg a tanítást.