Az eseményen Erdélyből, Szerbiából, Szlovákiából, Kárpátaljáról vesznek részt diákok a nemzeti összetartozás napjának programjain Budapesten.
Hétezer gyermek közreműködésével éneklik el a Kézfogás című dalt, a magyar összetartozás himnuszát ma romániai idő szerint 12 órakor a budapesti Kossuth téren. Szarka Tamás, Kossuth-díjas művész elmondta, összesen 154 településen, illetve iskolában rendeznek közös éneklést a 99 éve aláírt trianoni békeszerződésre emlékezve, s a magyar nemzet összetartozását ünnepelve.
A fővárosban, a központi ünnepségen Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára mond ünnepi köszöntőt a Parlament előtt. Ezt követően Szarka Tamás vezényletével több ezer diák énekli el a Kézfogás című dalt.
Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár korábban az MTI-nek elmondta: a nemzeti összetartozás napján 94 külhoni testvériskolával rendelkező iskola, összesen 188 iskola tanulói vesznek részt a programokon. A magyar iskolákból 2600, külhoni iskolákból csaknem 2300 gyerek érkezik, Erdélyből, Szerbiából, Szlovákiából és a Kárpátaljáról. Az eseményt élőben közvetíti az M1.
Szintén Budapesten, az Arénában István, a király előadással emlékeznek meg.
(MTI)