A hétvégén meghatározó események zajlottak Szovátán. Szombaton a Szentháromság-templomban pappá szentelték Kovács Alpár diakonust, vasárnap pedig megtartotta első szentmiséjét.
„Nézd a tenyeremre rajzoltalak” Kovács Alpár ezt a részletet választotta papi jelmondatává Izaiás próféta könyvéből. Meggyőződésem, hogy a Jó Istennek már fogantatásunk óta szerepe van velünk, a kérdés az, hogy hallgatunk a szavára, vagy sem. A Jó Isten embereken keresztül dolgozik. Bizonyíték erre az ünnepeltünk személye is. Habár, ő elmondta, hogy a papi hivatásra a Jó Istentől konkrét meghívást nem kapott, de azt is elmondta, hogy gyermekkorától kezdve a környezetében, családjában jelen volt a Jó Isten. Meggyőződésem, hogy a Fennvaló ezeken az embereken keresztül üzent neki.
„Szováta a szívem csücske. Mióta messze kerültem tőle, talán még inkább megtanultam meglátni az értékeit: az emberek nyitottságát, jóindulatát, a festői tájait, a kényelmes éghajlatát, egyszerűen mindent. Ahogy a só adja vagy legalábbis kiemeli az ételek ízét, úgy számomra a sóvidéki település is ezt a szerepet tölti be: ízt ad az életemnek, a történeteimnek a kapcsolataimnak. Mindig odaadással beszéltem/beszélek róla, azt gondolom, hogy méltó a jó hírnévre.”- fejtette ki Kovács Alpár a vele készült bemutatkozó interjúban.
Fotó: LK Creativ Art Galéria