Hétvégén zajlik a IV. Szakrális Maraton

Hétvégén zajlik a IV. Szakrális Maraton

A keresztény értékek és az európai béke iránti elköteleződés erősítése céljával szervez Szakrális Maratont az Erdélyi Mária Út Egyesület június 22-én, szombaton. Az immár negyedik alkalommal megrendezésre kerülő zarándoklat egy teljesítménytúra, amelyben összefonódik a testi, lelki és szellemi megújulás gondolata. Az idei maraton a családért való imádkozás szellemében zajlik.

A test és a lélek kölcsönhatása jobban megmutatkozik a természetben, amikor átlépjük a komfortzónánkat, amikor feladjuk a biztos mindennapjainkat. A természetjárás három jármódját – gyalogosan, szaladva, kerékpárral – sajátosan ötvözzük és többlettartalommal töltjük meg. A testi teljesítmény mellett lehetőség nyílik a lelki elmélyülésre, a saját magunknak megfelelő ritmusban. – olvasható a szervezők közleményében, amelyből kiderül, hogy a Szakrális Maraton nem verseny, hanem olyan rendezvény, zarándoklat, túra, amin életkortól, vallástól, világnézettől, nemzetiségtől és politikai nézettől függetlenül bárki részt vehet gyalogosan, szaladva vagy kerékpárral.

A maraton két útirányban zajlik, melyek közül az egyik célállomása Csíksomlyó, a másiké pedig Mikháza. Csíksomlyóra a következő három szakaszon lehet eljutni: a Szent László KIRÁLY szakaszon (54 km), a Márton Áron szakaszon (20 km), valamint az Écsy János szakaszon (6,5 km). Mikházát két irányból közelíthetik meg: Korondról indulva Szovátán áthaladva (42 km), illetve Marosvásárhelyről (66 km). A csapatok megtekinthetik Mikházán a Ferences templomot, azt követően pedig közös gulyásozásra kerül sor.

Az ajánlott felszerelés tekerőknek jó állapotban levő terep bicikli, cserealkatrész (pótgumi), esőköpeny, élelem az útra; szaladóknak megfelelő fizikai erőnlét, csereruha; gyalogosoknak pedig esőköpeny, réteges öltözet, élelem és víz az útra.

A szervezők az időjárás függvényében változtathatnak a programon. További információkért látogassanak el a http://szakralismaraton.ro/ oldalra.

Jelentkezni lehet a következő telefonszámon: 0749071453.