Mától hosszabbított programmal fogadják az ügyfeleket a marosvásárhelyi lakosságnyilvántartási hivatalban. Minden nap 8,30 – 16,00 óra között, csütörtökön pedig este fél 7-ig várják azokat, akiknek lejárt a személyazonossági igazolványuk, hogy újat készítsenek neki. Hétvégén is van erre lehetőség: szombaton 8 és 16, vasárnap pedig 7 és 21 óra között.
Azok élveznek elsőbbséget, akiknek lejárt a személyi igazolványuk érvényessége vagy elveszítették, ellopták tőlük, megsemmisült vagy megrongálódott. Ugyanakkor szintén hamarabb juthat új igazolványhoz az is, akinek megváltozott a lakcíme, a tulajdonos neve vagy a szüleinek a neve, a születési helye vagy ideje. Azok az állampolgárok, akiknek a személyazonossági igazolványuk érvényessége a 2020. március 1. – szeptember 27. közötti időszakban járt le, élhetnek szavazati jogukkal ennek birtokában. Erről a Központi Választási Iroda hozott határozatot – közölte az intézmény igazgatója, Claudia Trif.