A tavalyi, meghiúsult terveket követően idén önerőből ugyan és szűkített formában, de megtartják a Csűrszínházi évadot a Maros megyei Mikházán, a program június 26-án, szombaton este 7 órától kezdődik Székely János Caligula helytartója című drámájának előadásával. Másnap este 8-tól a Bekecs Néptáncegyüttes játssza a Keresztúton című előadását, amelynek a bemutatója a múlt hónapban volt Csíkszeredában. A következő csűrszínházi előadásra július 3-án kerül sor, a produkció címe Tündérkert Erdélyben. Augusztus 7-én a Csűrszínház udvarán és a falu több helyszínén zajlik a hagyományos római napi rendezvénysorozat. Pánczél Szilamér régész, a Maros Megyei Múzeum munkatársa elárulta, hogy az immár kilencedik fesztivál kiemelt tematikája egy véletlenszerű, de szenzációs lelet kapcsán a római kori Egyiptom lesz azzal a kulturális sokszínűséggel, ami a birodalmat jellemezte. Augusztus 8-án a budapesti Hagyományok Háza lesz a vendég, ekkor körülbelül százan érkeznek Mikházára.