A megszokottól eltérően, de idén is megszervervezik a Vásárhelyi Forgatagot. Az eseményre nyolcadik alkalommal kerül sor, szeptember 11-13 között.
Tegnap a Teleki Téka udvarán tartott sajtótájékoztatón elhangzott, idén is lesznek családi- és gyerekprogramok, sportrendezvények, ugyanakkor elsősorban helyi művészeket vonnak be, így a tervek szerint a marosvásárhelyi színházzal és filharmóniával közösen új produkciókat mutatnak be a Forgatagon.
Ezen események megszervezése azonban nagyban függ a koronavírus-járvány akakulásától. A hatályban lévő jogszabályoknak megfelelve valószínűleg létszámkorlátozásra, előzetes regisztrációra lehet számítani.
A kisebb kulturális programok és a kerekasztal-beszélgetések helyszínét a Teleki Téka udvara adja. A többi rendezvény pontos helyszínéről még nem tudtak nyilatkozni, az viszont biztos, hogy több kisebb helyszínre lehet számítani, nem pedig egy nagy központira. Sokkal több flashmobot, kisebb koncerteket szerveznek szerte a városban.
A fesztiváligazgatói szerepet idén a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház gazdasági igazgatója, Pál Attila tölti be, a fesztivál főszervezője Portik Vilmos, Molnár Imola mellett Molnár-Sántha Ágnes lesz a fesztivál programfelelőse.
(Forrás: Székelyhon)