Elérkezett a kereszténység legnagyobb ünnepe, a feltámadás mellett a megújuló életet is ünnepeljük. A húsvéthoz szorosan kapcsolódik a hagyományos piros, írott tojás, ami ott díszeleg az ünnepi asztalon, húsvéthétfőn pedig a locsoló kisfiúk, legények szimbolikus ajándéka.
A lányok, asszonyok egy-két nappal már megfőzik, megfestik a tojásokat, a legtöbben az üzletekben kapható szintetikus, olykor még mérgező összetevőket is tartalmazó festékek segítségével színezik azokat. Ha viszont kicsit érdekesebbé szeretnénk tenni a készülődést, akkor inkább próbáljunk ki pár természetes festési módszert, csak nyissuk ki a hűtőt, vagy nézzünk be a kamrába, a megoldás ott lesz valamelyik sarokban.
Sárga: ahhoz, hogy természetes sárga színű tojást fessünk, szükségünk lesz 5 darab sárgarépára, 1 evőkanál kurkuma porra, 1 evőkanál sóra, 2 evőkanál ecetre.
Türkiz: kell egy fél fej vöröskáposzta, amelyet össze kell főzni 1 kanál sóval és két kanál ecettel.
Lila: 500 grammnyi friss áfonyát meg főzünk meg, hozzáadva 1 kanál sót, és 2 kanál ecetet.
Rézszínű piros: két céklát negyedekbe kell vágni, ehhez is szükség lesz 1 kanál sóra és a 2 kanál ecetre.
Narancsszín: 4–5 hagyma elszáradt héjából kell főzetet készíteni, adjunk melléje még 1 kanál sót, 2 kanál ecetet.
Bármelyik színt is válasszuk, előbb a zöldségeket fel kell önteni annyi vízzel, amennyi ellepi őket, adjuk hozzá a sót és ecetet, majd 30 percen keresztül főzzük meg az egészet. Ezután le kell szűrni a festék levet, tegyük kicsit félre, hogy hűljön ki.
filantropikum.com