ÍJÁSZAT: A példaképei ellen alkotott – nagyot – Móréh Tamás

ÍJÁSZAT: A példaképei ellen alkotott – nagyot – Móréh Tamás

A hollandiai Eindhovenben rangos nemzetközi fedettpályás versenyre került sor.

             Tamás és a tökéletes lövés

JVD Open-en 18 méteres benti versenyt szerveztek, amelyen a felnőttek olimpiai recurve szakágában 188-an álltak rajthoz, közöttük a román válogatott és a Marosvásárhelyi VSK-t képviselő Móréh Tamás.

Maga a verseny az egyik, ha nem a legnagyobb íjász verseny a világon (nem rangban, hanem létszámban) több mint 900 résztvevővel – számolt be az eseményről a sportolónk.

A verseny első napján 2 kvalifikációs félversenyt szerveztek, amit a JVD szabályzata alapján lőttek.

Itt a 300/félverseny maximális pontszámból, Tamás előbb 298-at, majd 300-at lőtt, összteljesítménye 598/600 az első nap után a 16. helyhez volt elegendő.

A második napon, 1 félversenyt rendeztek, itt sportolónk teljesítménye kicsit visszafogottabb volt, 295 pontot ért el a 300-ból, ezzel pedig visszaesett az összetett 23. helyére.

„A biztos döntőbejutáshoz a top 8-ban kellett volna legyek.” 

A fordulópont a Joker fordulóban jött, ahol a top 8 utáni 50 ember szétlövésben (shoot off-ban) lőtt, természetesen Móréh Tamás is közöttük volt.

Az első romániai íjász, aki ezen a versenyen bejutott a döntőbe!

„Mind a 4/4 kört megnyertem, így én voltam az a szerencsés nyertes, aki a 9.-ként juthatott be a döntőbe. A döntőbe jutásom kevesebb, mint 1 mm-en múlt, és sajnos kb. ennyivel is kaptam ki a döntő első körében, ahol olyan emberekkel versenyezhettem, akik a példaképeim!”

Móréh Tamás keserédesen foglalta össze a versenyét:

-„Összegzésként egy picit bánt, hogy a döntő nem úgy sikerült ahogy akartam, de mindazonáltal szerencsésnek érzem magam, hogy megadatott ez a lehetőség, és fejlődhettem!” 💪😁

Bravó Tamás!