Íme, az AstraZeneca válasza

Íme, az AstraZeneca válasza

Az AstraZeneca gyógyszergyár közleménye szerint semmiféle tudományos adat nem utal arra, hogy a cég által az új típusú koronavírus ellen kidolgozott oltóanyag növelné a vérrögképződés kockázatát. A brit-svéd gyógyszeripari csoport tegnap este Londonban kiadott nyilatkozatának előzményeként az elmúlt napokban több ország – Norvégia, Bulgária, Dánia, Izland, vasárnap pedig Olaszország és Írország is – az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem által közösen kifejlesztett vakcina alkalmazásának felfüggesztéséről döntött, miután vérrögképződéses esetekről érkezett bejelentés az e vakcinával beoltott néhány páciens esetében. Az AstraZeneca azonban vasárnapi közleményében hangsúlyozta: az Európai Unióban és az Egyesült Királyságban eddig beadott több mint 17 millió adag oltás gondos biztonsági vizsgálata semmiféle olyan bizonyítékkal nem szolgált, amely arra utalna, hogy a vakcina alkalmazása bármilyen korcsoportban, bármelyik országban, bármelyik nem tagjai között, illetve bármelyik oltóanyag-szállítmány esetében növelné a tüdőembólia, a mélyvénás trombózis (DVT) vagy a normálistól eltérő trombocitaszám kialakulásának kockázatát.