Iskolaalap – tilos gyűjteni

Iskolaalap – tilos gyűjteni

Bár szigorúan tilos, sok helyen még mindig gyűjtenek a szülőktől pénzbeli hozzájárulást az oktatási intézmények. Erre figyelmeztette a Maros megyei prefektus, Mircea Dușa a települések vezetőit a hét eleji találkozójukon.

Azt mondta, közösségi oldalakon is olvasható az iskolások, óvodások szüleinek felháborodása amiatt, hogy pénzt gyűjtenek, az összegek pedig változóak, de van olyan, hogy 50-100 lejt is be kell vinni iskolaaplapra. Ez a gyakorlat nemcsak törvényellenes, hanem sok esetben megterhelő anyagi szempontból szülők számára.

A kormánybiztos arra kérte a polgármestereket, hogy hívják fel az osztályfőnökök, tanítok figyelmét, hogy tilos pénzt gyűjteni, az iskolai, óvodai tevékenységek normális menetét az önkormányzatoknak kell biztosítaniuk.

Mint ismert, Romániában tilos pénzt gyűjteniük az oktatási intézményekben. A szülők kezdeményezésére lehet osztálypénzt gyűjteni, ezt azonban a saját belátásuk szerint kell kezelniük, a pedagógusoknak tilos beavatkozniuk a pénz gyűjtésébe, kezelésébe.

(Fotó: szatmar.ro)