Romániában tegnapra ismét 300 fölé ugrott az új típusú koronavírusos megbetegedések napi száma. Legutóbb május 9-én jegyeztek háromszáz fölötti értéket. A stratégiai kommunikációs törzs tegnap kora délután közzétett adatai szerint az elmúlt 24 órában 320 új megbetegedést és 16 halálesetet regisztráltak, miközben 84 személy hagyta el gyógyultan a kórházat. A hivatalos adatok azt jelzik, hogy immár hatodik napja növekszik az újonnan diagnosztizált fertőzések száma. A vasárnap közölt 320-as szám már negyedik napja nagyobb, mint az előző 30 nap átlaga, ráadásul sokkal, 74 százalékkal magasabb. Megugrott az elhalálozások száma is: míg több mint két héten át 10 körül volt a napi halálesetek száma, szombaton 14-et, vasárnap pedig már 16-ot jelentettek.
A járvány kezdete óta kereken 700-ra emelkedett Maros megyében a koronavírussal fertőzöttek száma. A legutóbbi hivatalos jelentés szerint néggyel nőtt a fertőzöttek száma, ez előző napi adatokhoz képest. 607 pácienst gyógyultnak nyilvánítottak, és elhagyhatták a kórházat. Fertőzés gyanújával 30 személy van kórházban, akik orvosi felügyelet alatt várják a teszteredményeket. A Maros Megyei Egészségügyi Igazgatóság tájékoztatója szerint a megyében továbbra sincs újabb halálos áldozata a betegségnek, eddig 66 személy hunyt el.