Ismét elindulnak a határokon átívelő nemzeti összefogást is erősítő zarándokvonatok Csíksomlyóra
Ismét elindulnak a határokon átívelő nemzeti összefogást is erősítő zarándokvonatok Csíksomlyóra

Ismét elindulnak a határokon átívelő nemzeti összefogást is erősítő zarándokvonatok Csíksomlyóra

Magyarország népessége szempontjából a 95., területét tekintve pedig a 109. helyen áll a világ országai között. Az értékek megőrzésében és továbbadásában, illetve a normalitás képviseletének tekintetében viszont elsők között vagyunk – hangsúlyozta Soltész Miklós a 2025-ben induló zarándokvonatokról szóló sajtótájékoztatón csütörtök délelőtt a Keleti pályaudvar üzleti termében. A Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára beszédében kiemelte, hogy ezek a nemzeti összetartozás érzését erősítő járatok templomként, lelki erőműként is működnek.

„A remény zarándokai” mottó jegyében indulnak el idén a különleges járatok. A csíksomlyói pünkösdi búcsúba, a lengyelországi Czestochowába és Krakkóba, valamint Bodajkra indít zarándokvonatokat idén a Misszió Tours a MÁV Zrt. együttműködésével. Autóbuszos és repülős zarándoklatokat is indítanak, így az utasok számos egyházi és világi úti cél mellett Rómába és a Vatikánba is eljuthatnak – hangzott el az eseménysorozatot beharangozó tájékoztatón.

Palánki Ferenc, a Debrecen-nyíregyházi Egyházmegye püspöke beszél a Misszió Tours Utazási Iroda és a MÁV Személyszállítási Zrt. sajtótájékoztatóján a Keleti pályaudvaron 2025. január 23-án  (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Palánki Ferenc a Debrecen-nyíregyházi Egyházmegye püspöke a Fekete Madonna zarándokvonat lelki vezetőjeként kiemelte, hogy egy hosszú szerelvényt kell majd templommá varázsolniuk. Ezeken a járatokon kihangosított vonatrádióval, programokkal éttermi és mozgóbüfével, a többnapos utak során pedig hálókocsikkal is igyekeznek a szervezők az utasok kényelmét szolgálni, ám emellett a lelki életnek is teret kínálnak ezek a vonatok.

„Egy-egy zarándokvonat templomként is működik,

lelki erőművek ezek a szerelvények, amelyeknek nemzetegyesítő szerepük is van”

 hangsúlyozta Soltész Miklós államtitkár.

Beszédében kiemelte, hogy Magyarország népesség szempontjából a 95., területének tekintetében pedig a 109. helyen áll a világ országai között.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára beszél a Misszió Tours Utazási Iroda és a MÁV Személyszállítási Zrt. sajtótájékoztatóján a Keleti pályaudvaron 2025. január 23-án (Fotó:  MTI/Máthé Zoltán)

„Az értékek megőrzésében és továbbadásában, illetve a normalitás képviseletének tekintetében viszont elsők között vagyunk” – szögezte le az államtitkár, aki utalva Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépésére hangsúlyozta, hogy végre az óceán túloldaláról is elindult egy normalitás cunami, amely reményei szerint Nyugat-Európára és Brüsszelre is hatással lehet.

Ezt követően Kormányos László, a MÁV Személyszállítási Zrt. vezérigazgatója, Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke és Budai László, a Misszió Tours Utazási Iroda ügyvezető igazgatója ajánlották az érdeklődők figyelmébe a nyári szakrális, turisztikai és kulturális programsorozatot. A résztvevők azt is hangsúlyozták, hogy immár

egész  Erdély is a schengeni övezet része, így igazán gördülékenyen fognak eljutni az utasok a határokon átívelő lélekemelő eseményekre.

Zarándok vonatok 2025-ben:

A hagyományos pünkösdi búcsúba a nemzeti összefogást is erősítő

Boldogasszony zarándokvonat június 5-én, csütörtökön indul

Csíksomlyóra és pünkösdvasárnapkor tér vissza. A lelki vezetők Varga Lajos váci segédpüspök, Burbela Gergely és Juhos Ferenc verbita szerzetesek és Cséry Gergő atya lesznek.

A Fekete Madonna zarándokvonat június 23-án indul a Keleti pályaudvarról,

ez a járat a lengyelországi Czestochowába, a híres Mária-kegyhelyre és Krakkóba viszi a zarándokokat Palánki Ferenc, a Debrecen-nyíregyházi egyházmegye püspöke, Tamás József nyugalmazott gyulafehérvári segédpüspök és Bátor Botond pálos szerzetes lelki vezetésével ,és 26-án érkeznek vissza a zarándokok.

2025-ben is lehetőség nyílik egynapos belföldi különvonatos zarándoklaton részt venni

Böjte Csaba ferences testvér lelki vezetésével Nagyboldogasszony napján, augusztus 15-én a bodajki Mária-kegyhelyre indul vonat.

MTI