Kedvezményes szálláslehetőség kórházban tartózkodó betegek családjának

Kedvezményes szálláslehetőség kórházban tartózkodó betegek családjának

A marosvásárhelyi Gecse Dániel Református Orvosi és Egészségügyi Szakkollégiumban újra elindult a Bethesda program. Ennek keretében a hotelek, panziók áraihoz képest jóval olcsóbban szállhat meg azon betegeknek a családja, hozzátartozója, akiket a helyi kórházak valamelyikében kezelnek. A teljesen felújított épületben öt vendégszobában 14 személyt tudnak elszállásolni két-, illetve háromágyas szobákban. A szobák saját fürdővel rendelkeznek.

A lehetőséget abból az elgondolásból teremtette meg az Erdélyi Református Egyházkerület, hogy az olcsóbb szálláslehetőség és a kórházak közelsége nagy segítséget jelent az amúgy is megterhelt betegeknek és hozzátartozóiknak.

Gecse Dániel Református Orvosi és Egészségügyi Szakkollégium vezetője, Batizán Attila lelkipásztor a pontmaros.ro-nak elmondta, az épületben korábban a Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központ működött más jellegű tevékenységekkel (asszisztensképzőnek, rendezvényeknek adott otthont). Az Erdélyi Református Egyházkerület mint az épület fenntartója azonban az utóbbi években átalakította, és a Gecse Dániel Református Orvosi és Egészségügyi Szakkollégium bentlakássá rendezte be. Korábban is fogadták a betegek hozzátartozói, de amíg a felújítás tartott – azaz az utóbbi 2-3 évben – felfüggesztették ezt a fajta szolgáltatást – magyarázta Batizán Attila. Hozzátette, jelenleg az épület nagyobb részében saját kollégiumuknak működtetik a bentlakást, de a tetőtéri szobákat a rászoruló családok számára tartják fenn. Korábban lelkészi ajánlást és orvosi igazolást kértek a jelentkezőktől, most azonban eltekintenek ettől, legalábbis az első időszakban. „Nincs megkötés az itt tartózkodás időtartamára vonatkozóan.

Az árakkal kapcsolatosan elmondhatom, hogy pénzügyi szakemberink javaslatára 40 lejben határoztuk meg a hozzájárulást egy éjszakára. Támogattuk, hogy a városban működő panziókhoz képest fele áron fogadjuk a vendégeket” – magyarázta a lelkipásztor. Hozzátette, az előző évek tapasztalatából kiindulva távolabb lakók veszik igénybe a lehetőséget, akik nehezebben oldják meg az ingázást. Sokan érkeztek Székelyföldről, de volt már vendégük a határ menti településekről is. Bár a kórházban fekvő betegek családjainak kínálják a szállást, volt már olyan eset, hogy a páciens járóbeteg rendszerben kapta a kezelést, és náluk szállt meg – tette hozzá az igazgató.

Az épület fenntartója az Erdélyi Református Egyházkerület, használója a Gecse Dániel Református Orvosi és Egészségügyi Szakkollégium, a háttérintézmény pedig Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központ.

Az intézmény Marosvásárhelyen az Erdő utca 7B szám alatt található. Elérhetőség: gecsekollegium@gmail.com, illetve 0770-269.752.

(Fotó: gecsekollegium.ro)