Az Európai Néppárt (EPP) zágrábi kongresszusán arra kérte az EPP több vezető politikusát, hogy támogassa a Minority SafePack európai polgári kezdeményezést – nyilatkozta szerdán Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke.
Az RMDSZ közleménye szerint, a szövetségi elnöknek ‘nem volt nehéz dolga’.
‘Nem kellett sokat győzködnöm Antonio Tajanit, aki az előző ciklusban volt az Európai Parlament elnöke. Antonio régi partnere szövetségünknek, olyan befolyásos vezető, aki nyitott az őshonos kisebbségek ügye iránt. Ő pontosan látja azt is, megtapasztalta, hogy a dél-tiroli modell a többség-kisebbség viszonyának rendezése mellett gazdasági növekedést és stabilitást is hozott, ami jó a többségnek és jó a kisebbségnek is’ – közölte Kelemen, aki köszönetet mondott Tajaninak, hogy az RMDSZ mellett áll ‘ebben a menetelésben’.
Európai Néppárt tisztújító kongresszusa november 20-án és 21-én zajlik Zágrábban.
AGERPRES/(HU – szerkesztő: ERDÉLY András)