Március második felében, várhatóan 23-án dönt az oktatási minisztérium a marosvásárhelyi George Emil Palade Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetem rektorának kinevezéséről. Az intézmény rektort kiválasztó vizsgabizottsága a múlt héten úgy döntött, hogy a következő mandátumot az egyetlen jelentkező, dr. Leonard Azamfirei (fotó) tölti be. Korábban, az egyetem újonnan megválasztott szenátusa is megszavazta a rektor jelöltségét. Következő lépésként a szenátus kell jóváhagyja a nyílt versenyvizsga eredményét, majd az egyetem vezetősége továbbítja az oktatási minisztériumnak a rektori kijelölés érvényesítéséhez szükséges dokumentumokat.
Noha a közoktatási törvény előírásai értelmében egy személy két teljes mandátum idején vezethet rektorként egy egyetemet, Leonard Azamfirei harmadjára is zöld utat kap. Ezt amiatt teheti meg, hogy a második megbízatása nem volt teljes, 2018-ban ugyanis két hónapra felfüggesztette rektori állásának betöltését külföldi tartózkodás miatt.
Menedzseri tervében egyébként Leonard Azamfirei alig említette a magyar nyelvű oktatást: csak annyit írt róla, hogy fenn kell tartani, fejleszteni kell az ezekre fordított humánerőforrást, és el kell indítani a magyar nyelvű informatikusképzést. Az egyetem multikulturális jellegét ugyanakkor azzal erősítené, hogy multikulturális központot hozna létre Marosvásárhelyen a Romániában működő brit, francia, német, olasz, magyar és más kulturális intézetekkel közösen.
Az egyetem szenátusának elnökhelyettese, Szilágyi Tibor az MTI-nek nyilatkozva a multikulturális látszat felmutatására szánt pótcselekvésnek tekintette a magyar informatika szak és a multikulturális központ tervét. Szerinte ezek nem pótolják a magyar tagozat intézményen belüli önállóságának a hiányát.