A jobboldali értékrendhez ragaszkodó, a másként gondolkodókkal is őszinte párbeszédre nyitott, többgenerációs 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor kedden kezdődik az erdélyi Tusnádfürdőn az erdélyi Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és a budapesti székhelyű Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány közös szervezésében.
Az eredeti és a mostani helyszín nevét összevonva a Tusványosként emlegetett, vasárnap hajnalig tartó rendezvénysorozat motója idén: Jobb pályán, mely egyrészt az alapítók keresztény-konzervatív, jobboldali ideológiai közösségére, másrészt a logisztikai feltételek fejlődésére utal, hiszen évről évről javuló körülmények között várja látogatóit a fesztivál – magyarázta az MTI-nek Sándor Krisztina, a rendezvénysorozat politikai programfelelőse.
Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy Tusványos számtalan lehetőséget kínál a különböző nézeteket valló közéleti szereplők és politikai erők közötti szókimondó, konstruktív vitára, ami a kezdetekkor főleg a román–magyar, utóbbi években pedig inkább a magyar–magyar párbeszédben nyilvánult meg.
Kiemelt témakör idén a választási év,
amely Romániában még csak félidejénél tart. A szabadegyetem több rendezvénye is lehetőséget teremt arra, hogy a magyar pártok a júniusi voksolással kapcsolatos elemzést, értékelést a nyilvánosság előtt is elvégezzék.
A programfelelős szerint biztosra vehető, hogy az erdélyi politikai szereplők – az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselői – kibeszéletlen sérelmeiknek olykor „keményebb beszólásokkal” adnak majd hangot, ugyanakkor érdekes vitát ígér a magyarországi ellenzéki pártok részvételével tartandó hagyományos pártpolitikai kerekasztal is.
Megjegyezte: nemcsak a nyilvánosság előtt zajló pódiumbeszélgetések miatt fontos politikai rendezvény a Tusványos, hanem az informális egyeztetésekre, tanácskozásokra is kiváló lehetőséget teremt.
Elmaradhatatlan programpontja a tábornak a Kárpát-medencében működő magyar érdekvédelmi szervezetek vezetőinek péntek délelőtti nemzetpolitikai kerekasztala, szombaton pedig Orbán Viktor miniszterelnök és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke tart előadást a sportpálya előtti nagyszínpadon. MTI