Maradunk a hibátlan teljesítményünkkel: négyből 4 győzelemmel a bajnokságban!
Hétfőn nehéz napunk volt a segesvári csapat ellen, magunknak tettük nehézzé a mérkőzést, miután a meccs elején sikerült ráerőltetnünk a ritmusunkat és elhúzzunk az eredményjelzőn – számolt be Laurențiu Pop edző… Nem mindig csak rólunk szól a meccs, értékelnünk kell a Segesvár jó játékát, amely végig kínzott minket.
– „Összességében csak a meccsen gyűjtött pontok számítanak, tisztában vagyunk vele, hogy néha ez így is lehet, de tanulnunk kell ezekből a mérkőzésekből. A lényeg, hogy a végét jól kezeltük, és kiváló kapusteljesítménnyel sikerült 30-28-ra nyernünk.”
Ezúttal nem vártunk a végéig….
A hét második mérkőzésén a Ghimbav csapata ellen játszottunk idegenben.
Ismét jól kezdtük a mérkőzést, aminek köszönhetően a magunk szájíze szerint tudtuk alakítani az összecsapást. Az első félidő végén ismét visszaesett a teljesítményünk, ami azt mutatja, hogy még többet kell dolgoznunk, hogy a végéig megőrizzük a koncentrációnkat.
Laurențiu Pop:
– „Sok hibánk volt, ami lehetővé tette a házigazdáknak, hogy visszajöjjenek a játékba, jó energiát adva nekik. Tanultunk a segesvári meccsből, és a második félidőben következetes játékkal sikerült újabb győzelmet aratnunk, 27-32-re.”
Következik egy nagyon nehéz hazai mérkőzés Fogaras ellen október 15-én, várunk mindenkit a szurkolásra!