Kicserélték a hétvégén megrongált helységnévtáblát Hármasfaluban. A magyar felirat így most ismét sértetlen. Mint ismert, a rendőrség rekordidő alatt, 24 órán belül kézre kerítette azt a személyt, aki szombatról vasárnapra virradó éjszaka három Hargita és egy Maros megyei település helységnévtáblájának magyar felitratát mázolta le fekete festékszóróval. A 30 éves Bákó megyei férfi azt mondta, hirtelen felindultságból rongálta meg a táblákat, miután nézeteltérése volt valakivel. Tettéért akár két év börtönre is ítélhetik.
Mint ismert, Hargita megyében Máréfalva, Székelyszentlélek, Csíkszereda és Székelyudvarhely, Maros megyében Hármasfalu helységnévtábláját (összesen 8-at) mázolta össze fekete festékkel a tettes. A Hargita megyei rendőrség hivatalból vizsgálja az eseteket, tájékoztatásuk szerint egyik nyom, ami elvezetetett a tetteshez, az az autója volt, amelyet felvettek a környék térfigyelő kamerái.
A Néppárt elégedetlen
Az Erdélyi Magyar Néppárt közösség elleni uszításért büntető feljelentést tesz az ellen a bákói férfi ellen, mert a rendőrség csak rongálás gyanújával indított eljárást. A Néppárt szerint nem véletlen, hogy rendre büntetlenül maradnak Romániában a magyar közösséget érő támadások. A közlemény ezek közé sorolta az úzvölgyi hősi katonatemető meggyalázását, Mihai Tudose volt miniszterelnöknek az autonómiát igénylő erdélyi magyarokat áttételesen akasztással fenyegető két évvel ezelőtti kijelentését és azt az esetet, amikor egy fiatal nő magyar zászlót kísérelt meg felgyújtani Nagyvárad központjában.