Frissítve/Gyerekpénz: A kormány a következő ülésén legalább hat hónappal elhalasztja a gyerekpénz megduplázását

Frissítve/Gyerekpénz: A kormány a következő ülésén legalább hat hónappal elhalasztja a gyerekpénz megduplázását

Klaus Iohannis államelnök kedden kihirdette a gyermeknevelési pótlék megkétszerezését előíró törvényt.

Az államfő aláírta a kormány 2019/9-es számú sürgősségi rendeletét jóváhagyó törvényt kihirdető dekrétumot, tájékoztat az Államelnöki Hivatal.

A törvénymódosítás előírásai szerint 300 lejre nő a 2 és 18 év közötti gyerekeknek járó gyermeknevelési pótlék összege, a kétévesnél kisebb, illetve a fogyatékkal élő gyerekek pedig 600 lejt kapnak.

A HotNews politikai forrásokra hivatkozva azt írja: a kormány a következő ülésén sürgősségi rendeletet fogad el a törvény hatályba lépésének kitolásáról. A portál megjegyzi: az Orban-kabinetnek a jogszabálynak a Hivatalos Közlönyben való megjelenésétől számított legtöbb három napon belül el kell fogadni a rendeletet, ha el akarja halasztani a gyermekpénz megduplázását.

Raluca Turcan miniszterelnök-helyettes a G4media.ro-nak megerősítette: a következő kormányülésen sürgősségi rendelettel legkevesebb hat hónappal elhalasztják a gyermekpénz megduplázását. A politikus magyarázata szerint erre a pénzügyi felelősség törvénye kötelezi az Orban-kabinetet, ugyanis az idei költségvetésben nincs pénz elkülönítve a pótlék emelésére. A kormány a július elején várható költségvetés-kiigazításkor különítené el a szükséges összeget.


AGERPRES/ (HU – szerkesztő: VALKAI Krisztina), Maszol