Könyvek Vetélkedése olvasóverseny
A Maros Megyei Könyvtár felhívást intéz a gyermekek és fiatal olvasók felé, hogy részt vegyenek a Könyvek Vetélkedésének 12. évadjában. Ez egy országos olvasóverseny, amely az olvasás szeretetét, a kritikus gondolkodást és a könyvekről való véleménynyilvánítást hivatott támogatni.
A 8-10 éves közötti életkorú olvasók kihívása 5 könyv elolvasása, a 11-13, valamint a 14-18 év közöttieknek pedig 10 könyvet kell elolvasniuk novemberig. Az olvasandó címek listáját a könyvtár állította össze.
Iratkozni a könyvtár központi székhelyén vagy a Gyermekkönyvtárban lehet, a verseny teljes lefolyási ideje alatt. A részvétel előfeltétele az érvényes könyvtári olvasókártya.
A résztvevőknek el kell olvasniuk az összes könyvet a korosztályuknak megfelelő listáról és össze kell állítaniuk az olvasónaplókat a szabályzat értelmében. A versenyzők megszavazzák a kedvenc könyvüket, majd végül, a döntőn, megpróbálják meggyőzni a hallgatóságot, hogy a kedvencük miért érdemli meg, hogy az Év Könyve legyen. Ugyanakkor eldől az is, hogy ki lesz az Év olvasója; ezt a zsűri dönti el a legmeggyőzőbb és legalaposabb érvekkel alátámasztott könyvbemutató alapján (a versenyben szereplő könyvek közül).
Bővebb információk, a címlisták, iratkozási ívek, szabályzatok itt érhetők el: https://bjmures.ro/batalia-cartilor-2025. (A román nyelvű címek listájáért meg kell változtatni a honlap nyelvi beállítását.)
Az olvasás tágabbá és aktívvá teszi az olvasók horizontját. Szeretettel várjuk az érdeklődőket a könyvtárba, hogy megismerkedjenek az idei könyvekkel és hogy beiratkozzanak a vetélkedőre.