Hétfőn bejelentette lemondását Klaus Johannis román elnök – nem sokkal azután, hogy a román parlament megszavazott egy olyan döntést, amely ellene irányul. Az államfő szerdán távozik hivatalából, és azzal érvelt: ha nem tenne így, akkor az további feszültségekhez vezethetne a román társadalmon belül, valamint ronthatná az ország megítélését külföldön.
Ki tölti be ideiglenesen a tisztséget?
A román alkotmányban szabályozták, hogy ilyen esetben ki veheti át az elnök tisztségét. Az alkotmány szóban forgó része úgy szól: „Ha az elnöki tisztség megüresedik, vagy ha az elnököt tisztségéből felfüggesztik, illetve ha az elnök átmenetileg képtelen a hatáskörének gyakorlására”, akkor a tisztség ideiglenesen „a szenátus elnökére vagy a képviselőház elnökére száll át, ebben a sorrendben”.
Ennek értelmében Ilie Bolojan, a szenátus elnöke (aki jelenleg Iohannis korábbi pártjának, a Nemzeti Liberális Pártnak a vezetője) lehet az ideiglenes, ügyvivő államfő, miután a lemondás hatályossá válik. A Maszol szerint Crin Antonescu, a kormánykoalíció elnökjelöltje korábban már közölte: ha az államfő lemond, akkor Ilie Bolojan kész átmenetileg átvenni az elnökséget.
Az ideiglenes elnök néhány jogkört nem gyakorolhat – például nem írhat ki népszavazást, vagy nem oszlathatja fel a parlamentet. MTI