Korszerűsítik a vasúti átkelők és a közutak közötti kereszteződéseket – jelentette be az Országos Útügyi Igazgatóság. A közlemény szerint európai uniós vissza nem térítendő támogatásból modernizálják a vasúti átkelők környékét. A Brassó megyei útügyhöz tartozó 5 megye területén 11 kereszteződést újítanak fel idén, az év közepéig. A tervek szerint két év alatt összesen 34 vasúti átkelőt korszerűsítenek. Megjegyzik, hogy csupán az utat javítják, a síneket nem, az ugyanis a Román Vasúttársaság tulajdonát képezi.
A munkálatok során napelemes villanyoszlopokat és sávelválasztó elemeket szerelnek fel, fényvisszaverő figyelmeztető táblákat helyeznek el, és a vasúti sínek előtt 50 méteren csúszásgátló színes aszfaltszőnyeget fektetnek le. A beruházástól a közlekedésbiztonság növekedését remélik. A közleményből az is kiderült, hogy többek között felújítják majd a Marosvásárhely – Balavásár, Marosvásárhely – Marosludas, és Marosvásárhely – Kissármás közötti vasúti átkelőket.