Maros megye hét településén, többek közt a megyeközpontban is két hétre digitális oktatásra térnek át az iskolák – közölte a tanfelügyelőség. Az intézmény tájékoztatása szerint a megye hét településén mától a piros forgatókönyv szerinti, azaz teljes egészében online oktatásra térnek át hét településen, miután a koronavírus-fertőzöttek lakossági aránya meghaladta a 3 ezreléket. Az intézkedés a következő településeket érinti: Marosvásárhely, Nyárádtő, Maroskeresztúr, Kozmatelke, Marosszentkirály, Marosszentgyörgy, Marosszentanna. Ezeken a településeken a következő két hétben kizárólag online folyik az oktatás.
Az országos katasztrófavédelem múlt heti rendelkezése szerint azokon a településeken, ahol a mutató eléri vagy meghaladja a 3 ezreléket, kötelező módon védőmaszkot kell viselnie minden 5 éven felüli személynek, amikor elhagyja lakását. Továbbá, a döntés értelmében a helyi hatóságoknak az adott településen annak függvényében kell a vendéglátóhelyek, mozik, színházak és koncerttermek működését korlátozniuk, vagy felfüggeszteniük, hogy a lakosság hány ezreléke fertőződött meg az utóbbi két hétben. Ha a fertőzési ráta 3 ezrelék felett van, be kell zárni őket.
Az országos helyzet sem bíztató: még legalább két hétig fokozatosan emelkedni fog a koronavírus-fertőzöttek napi száma Romániában az egészségügyi miniszter szerint. Nelu Tataru úgy értékelte: nem lehet azonnali eredményre számítani, de a veszélyhelyzetet újabb 30 nappal meghosszabbító kormányhatározatba foglalt szigorítások várhatóan két-három héten belül éreztetik majd hatásukat. Mint ismert, csütörtöktől kezdődően nem szabad maszk nélkül kimenni a lakásból azokon a településeken, ahol az utóbbi két hétben a lakosság több mint három ezrelékénél mutatták ki a fertőzést, és a kevésbé fertőzött településeken is kötelezővé vált a kültéri maszkviselés a zsúfolt helyeken. Tegnaptól tehát Marosvásárhely és további 6 település elérte a 3-as mutatót.