Vélehtően több személyt vert át a varrógép módszerrel egy férfi, aki ellen a Maros megyei hatóságok indítottak nyomozást. Ennek részeként a hét közepén négy házkutatást is tartottak a 42 éves gyanúsított Szeben megyei lakásain, akit még augusztus 15-én letartóztattak. A rendőrség szerint a férfi idén január és augusztus között két Maros megyei, 65, illetve 77 éves férfit vett rá, hogy varrógép eredetét igazoló tanúsítványt vásároljanak. A gyanútlan férfiak abban a reményben, hogy ezeknek a dokumentumoknak a birtokában több tízezer eurót kaphatnak régi varrógépükért, jelentős összeget adtak a csalónak.

Kiderült, hogy ugyanezzel a módszerrel tavaly is sikerült átvernie a Szeben megyei illetőnek egy 71 éves Maros megyei férfit, akiől 4250 eurót csalt ki. A kár összértéke 9200 euró – értesítette szerkesztőségünket a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság. A gyanúsítottat 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték.

A házkutatás során a rendőrök régi varrógépek felvásárlását hirdető szórólapokat találtak, mintegy 3500 db-ot, ugyanakkor 220 db olyan szórólapot, amely szerint szórólapozókat keresnek, továbbá mobiltelefonokat, ezekhez tartozó kártyákat, tanúsítványokat és egy listát, amelyen vélhetőleg az átvert vagy megcélzott emberek neve szerepelt.

Csalás bűntettének elkövetése gyanújával a Marosvásárhelyi Bíróság melletti ügyészség vizsgálódik.
(Fotó: Román Rendőrség)