A Kovászna Megyei Ügyészség vádat emelt egy nagybaconi férfi ellen, aki benzinnel leöntötte és meggyújtotta édesanyját. A nő később belehalt égési sérüléseibe.
A nyomozók megállapították, hogy a nagybaconi férfi – aki családjával egy udvaron, de külön épületben élt édesanyjától – idén, május 18-án előbb benzinnel locsolta le az anyja lakásának bejárati ajtaját, majd meggyújtotta azt. A tűz következtében elégett a bejárati ajtó és több lakásban lévő tárgy, veszélybe került továbbá a házban tartózkodók élete is. Ezt követően a férfi leöntötte anyját benzinnel, és felgyújtotta őt, aminek következtében a nő súlyos égési sérüléseket szenvedett, majd később, július 18-án belehalt sérüléseibe.
A Kovászna Megyei Ügyészség csütörtöki tájékoztatása szerint az eset óta előzetes letartóztatásban lévő erdővidéki férfi ellen összegyűjtötték a vádemeléshez szükséges bizonyítékokat, és szeptember 19-én, csütörtökön családon belüli erőszak, emberölés vádjával bíróság elé állították.- a Maszol.ro portálról