A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökét, Ludovic Orbant bízza meg kormányalakítással Klaus Iohannis államfő.
Az alkotmány vonatkozó előírása értelmében a kijelölt miniszterelnöknek tíz napon belül össze kell állítania a kabinetjét alkotó miniszterek listáját, valamint a kormányprogramot, és a parlament elé kell terjesztenie jóváhagyásra.
Ludovic Orban tegnap este a Digi24 műsorában azt mondta, vélhetően kedden vagy szerdán ismerteti a miniszterjelöltek névsorát.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetője úgy fogalmazott, “a miniszterek többsége a pártból kerül majd ki”. Rámutatott, a következő napokban tárgyalásokat kezdeményeznek a parlamenti pártokkal, valamint a munkáltatói szövetségek, a szakmai szervezetek, a civil szervezetek és a szakszervezeti szövetségek képviselőivel is és hozátette, hogy 15, legfeljebb 16 minisztériumból álló kormánystruktúrában gondolkodnak.
Orban nem kívánt neveket elárulni a potenciális miniszterjelöltek jegyzékéről, de azt mondta, hogy a pénzügyminiszteri tisztség kapcsán négy név is felmerült. Amikor megkérdezték tőle, számolnak-e azzal, hogy hivatásos katonára bízzák a védelmi tárca vezetését, a megbízott kormányfő azt válaszolta, egyetlen lehetőséget sem zárnak ki.
Ludovic Orban rámutattot, a többi parlamenti párttal folytatandó egyeztetéseken többek között azt beszélik meg, hogy részt kívánnak-e venni valamilyen formában a kormányzásban vagy sem, hogy szerintük melyek kell hogy legyenek a kormányprogram főbb pontjai, ugyanakkor a miniszterjelöltekkel kapcsolatban is kikérik a véleményüket.
A kormányalakítás kapcsán Kelemen Hunor azt nyilatkozta: az igazi meglepetés az lenne, ha egyből megalakulna a kormány, mivel sem a PSD, sem az USR nem fogja támogatni és megszavazni. “Ludovic Orban jól beszél, legalábbis, ami a gazdasági témákat illeti, de sokkal többet kellene látnunk a kormányprogramról, illetve, hogy kiket szeretne miniszternek jelölni. A részletekben problémák rejtőzhetnek. Amíg több információt nem tudunk meg, attól tartok nem tudunk előre lépni” – mondta az RMDSZ elnöke, majd hozzátette, hogy eddig nem tárgyaltak a jövőt illetően, de ha Ludovic Orban úgy kívánja, akkor fognak.
(AGERPRES, Transindex)