Ma kezdődik a könyvvásár – az első nap programja

Ma kezdődik a könyvvásár – az első nap programja

Több száz program várja az érdeklődőket a 25. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron, amely a romániai magyarság legnagyobb könyvszemléjének számít. A marosvásárhelyi Nemzeti Színházban zajló könyvvásár ma nyílik meg és vasárnapig tart. Ma délelőtt 10 órakor Balázs Imre József és a Navarra Dance táncosai tárják szélesre a színház kapuit, ezzel hivatalosan is megnyitva a negyedszázados szemlét. Több mint 40 stand, több ezer kötet és több mint 100 program várja a látogatókat a seregszemlén, ahol az erdélyi és magyarországi könyvkiadás legfrissebb kiadványait lehet megvásárolni. A szervezők színházi programokkal, koncertekkel, író-olvasó találkozókkal, gyerekfoglalkozásokkal és számos irodalmi programmal várják a közönséget. Részletes program csütörtökre:

10.00 –Színháztér – Megnyitó – A Könyv bűvöletében, a Navarra Dance gyermekei. Koreográfus Macaveiu Blanka.

10.15 –Nemzeti Színház – Kisterem – Verses gyerekkoncert – Kirándulás a felhőben, Balázs Imre József előadásában.

10.30 –Nemzeti Színház – Klubterem – Gyere velem könyvvásárba! – Koinónia Kiadó – Könyvbemutató – Vakációs nagykaland. Gál Andrea Tengertánc című meseregényéről a szerzővel a kiadó munkatársa, Berke Krisztina-Ágnes beszélget.

12.00 – Nemzeti Színház – Klubterem – Gyere velem könyvvásárba! – Kreatív Kiadó – Interaktív könyvbemutató nyereményjátékkal – Állatok mesében, versben, tudományos ismeretterjesztő szövegben és képzőművészetben. Benedek Elek: Cimbora-mesék állatokról. Szerk. és válogatta Tekei Erika, illusztrációk Enyedi RáhelMóra Ferenc: A didergő király. Versek és mesék. Szerk. és válogatta Tekei Erika, illusztrációk Takács Sz. KingaKiss Bitay Éva: Állatporontyok és szüleikSzerk. és jegyzetekkel ellátta Nagy Zsolt.

13.00 – Nemzeti Színház – Klubterem – Gyere velem könyvvásárba! – Cerkabella Kiadó  Vers és foglalkozás – Mi leszel? Lackfi János Mi leszek, ha nagy leszek? című verses ábécéje kapcsán a foglalkozást Pásztor Csörgei Andrea vezeti.

13.00 – Nemzeti Színház – Ady Endre terem – Garabontzia Kiadó – Könyvbemutató – Napoleon Hill A siker törvénye című könyvéről dr. Kelemen István és Kleindl László beszélget.

14.00 – Nemzeti Színház – 1-es számú próbaterem – Olvasd el, és játssz velünk! – Az olvasás-vetélkedő döntője V-VI. osztályosoknak. A műhelyfoglalkozást Barabási Tivadar és Magyari Izabella vezeti.

14.00 – Nemzeti Színház – Ady Endre terem – Garabontzia Kiadó – Könyvbemutató – Bódizs Edith: Ludasmanyi blogbejegyzései. A kötetet Sármási Bocskai János méltatja.

14.00 – Nemzeti Színház – Térey János terem – Vetítéssel egybekötött könyvbemutató – Koszta István Trianon árnyékában – Erdély követei Párizsban című könyvéről a szerzővel Székedi Ferenc beszélget.

14.00 – Nemzeti Színház – Dedikálósarok (földszint, Folyóiratok Standja) – Dedikálás – „macht nichts mondta / halottak napja van”. Közelítések Kányádi Sándor Halottak napja Bécsben című verséhezCodău AnnamáriaDemény PéterKorpa TamásMarkó Béla.

15.00 –Nemzeti Színház – Irodalmi Kávéház (a főpáholy előtti galérián) – Kalligram Kiadó – Könyvbemutató – Tamás Dénes Az élő ház című regényéről, műhelytitkairól, alkotói terveiről a szerzővel Mészáros Sándor, a kiadó vezetője beszélget.

15.00 – Nemzeti Színház – Ady Endre terem – Verbum Kiadó – Könyvbemutató – Szent László „régi” és „új” arcai Székelyderzstől MarosvásárhelyigSzent László király, Erdély védőszentje és Jánó Mihály A székelyderzsi unitárius templom című kötetekről Barabás KisannaHegedűs EnikőJánó Mihály és Szabó Tekla művészettörténészek és Kiss Lóránd falképrestaurátor beszélgetnek. Moderátor Szőcs Csaba, a kiadó igazgatója.

15.00 – Nemzeti Színház – Klubterem – Gyere velem könyvvásárba! – Bookyard Kiadó – Én is lehetek illusztrátor! 1. – Zsuzsanna Reis (Németország) illusztrátor gyerekfoglalkozással egybekötött kiállítása.

15.30 – Bernády Ház – Lector Kiadó – Könyvbemutató – macht nichts mondta / halottak napja van”. Közelítések Kányádi Sándor Halottak napja Bécsben című verséhez. Résztvevők: Gálfalvi ÁgnesKorpa TamásMarkó Béla. Moderátor: Codău Annamária.

16.00 – Nemzeti Színház – Ady Endre terem – Mentor Könyvek Kiadó – Könyvbemutató – Miklóssi Szabó István Testfüggőség című novelláskötetéről, alkotói terveiről a szerzővel Vida Gábor, a Látó szépirodalmi folyóirat főszerkesztője beszélget.

16.00 – Nemzeti Színház – Térey János terem – Sudium Kiadó és Metamorphosis Nova Transylvanae Egyesület – Könyvbemutató – dr. Borsos Szabolcs – Székely Szilárd-János: Székely családmonográfiás napló.

16.00 – Nemzeti Színház – Dedikálósarok (földszint, Folyóiratok Standja) – Dedikálás – Magvető Kiadó – Darvasi László: Magyar sellő.

17.00 – Nemzeti Színház  Kisterem – Kalligram Kiadó – Könyvbemutató és beszélgetés – Miért és mit nem fogad el a magyar irodalom az erdélyi irodalomból. Balla Zsófia A darázs fészke című esszékötetének kapcsán a témáról a szerző, Markó Béla és Mészáros Sándor, a kiadó vezetője beszélget.

17.00 – Nemzeti Színház  Dedikálósarok (földszint, Folyóiratok Standja) – Dedikálás – Miklóssi Szabó István: Testfüggőség.

17.00 – Nemzeti Színház – Klubterem – Gyere velem könyvvásárba! – Bookyard Kiadó – Story of my life – A pályázat interaktív fotókiállítása.

17.30 – Nemzeti Színház – Kisterem – Gyere velem könyvvásárba! – Bookyard Kiadó – Storytelling workshop16 éven felülieknek  Mit kell tudni a storytellingről, hol és hogyan használják, miért érdemes kifejleszteni a mindennapjainkra kivetítve? Az elmélet gyakorlatba ültetése többfajta asszociációs, történetmesélős és egyéb szituációs játék segítségével.

18.00 –Nemzeti Színház – Irodalmi Kávéház (a főpáholy előtti galérián) – Kalligram Kiadó – Könyvbemutató – Németh Gábor Ez nem munka című novelláskötetéről, műhelytitkairól, alkotói terveiről a szerzővel Mészáros Sándor, a kiadó vezetője beszélget.

18.00 – Nemzeti Színház – Térey János terem – Hargita Kiadóvállalat – Könyvbemutató – Körösi Csoma Sándor – az újabb kutatások tükrében (Székely Könyvtár sorozat). A kötetről annak szerkesztője, Molnár Vilmos beszél.

18.00 – Nemzet Színház – Klubterem – Gyere velem könyvvásárba! – Gyerekkoncert – Stone Hill zenekar: Csiga-biga Zsiga utazik.

18.30 –Nemzeti Színház – Kisterem – Jelenkor Kiadó – Könyvbemutató – Kolozsváros című antológia szerkesztőivel, Balázs Imre Józseffel, Daray Erzsébettel és a térképszerkesztővel, Bartos-Elekes Zsomborral Sárközy Bence, a Jelenkor Kiadó igazgatója beszélget.

19.30 – Nemzeti Színház  Nagyterem – A Sebő Együttes koncertje – Kovács András Ferenc: Árdéli szép tánc. Közreműködik az idén hatvanéves, Kossuth-díjas szerző. (A K & KaArt produkciós iroda szervezésében.)

(Fotó: Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár/Facebook)