Május 18-tól kinyithatnak az iskolák, viszont egyelőre csak a végzősök számára, a többi évfolyam valószínűleg június elején folytathatja a tanévet-jelentette be a Kolozsvári Rádióban Török Zoltán, Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes.
Ezek az osztályok is szűkebb formában fognak működni, a 25-30 fős létszámot várhatóan csoportokra osztják- tette hozzá a szakember.
Ezek egyelőre javaslatok, tervek, végleges döntést még nem hoztak a kérdésben. Jelenleg is zajlik a tanügyminisztérium és a megyei tanfelügyelőségek közötti távértekezlet, amelyen többek között a vizsgadolgozatok javításának módozatairól is tárgyalnak a felek. A tervek szerint idén a tizenkettedikesek és a nyolcadikosok dolgozatait rendhagyó módon helyben javítják, azaz nem küldik át más megyébe a felmérőket.
A megyei tanfelügyelőségek azt javasolják az Oktatási Minisztériumnak, hogy az elemi osztályosok őszig ne térjenek vissza az iskolába, a tanítás újraindítását követő első két hétben pedig csak a végzős osztályok diákjainak kezdődjön el az oktatás.
Az elképzelés szerint az elemisek online fejezik be a tanévet és kapják meg a minősítéseket. Ezzel felszabadulnak az osztálytermek, így a felsőbb osztályosok a távolságtartásra vonatkozó előírások betartásával kezdhetik meg a tanítást, azaz maximum 15 fős csoportokban új órarend szerint. Az órák maximum 30 percesek lesznek, rövid szünetekkel és legtöbb három óra után a következő csoport kezdi meg a tanulást, a váltások között pedig fertőtlenítik a termeket.
A félévi dolgozatokat és a diákok osztályozását az ismétlés alapján végzik el.
Az érettségivel kapcsolatos javaslatok szerint maximum tíz diák lehet egy teremben, video felügyeletet biztosítanak, a javító tanárok más iskolából jönnek és nem lesznek kompetencia vizsgák. Hasonló rendszert javasolnak a képességvizsgára is.
Forrás: Marosvásárhelyi Rádió