Május végéig visszakapják a járművek forgalomba helyezésekor befizetett környezetvédelmi illetékeket a gépkocsitulajdonosok, és az Országos Adóhatóságnak (ANAF) addig ki kell állítania ehhez az összes szükséges adóhatósági határozatot, jelentette ki Eugen Teodorovici pénzügyminiszter vasárnap a Hunyad megyei Lupényben (Lupeni).
‘Hétfőn ellenőrzést végzek az adóhatóságnál. Május hónap folyamán vissza kell fizetnünk a környezetvédelmi illetéket. A pénzek ki vannak utalva, nem lesznek gondok’ – mondta Teodorovici.
A sajtó azon kérdésére, hogy az adóhatóságnak van-e pénze az illetékek visszafizetésére, Teodorovici azt válaszolta, hogy az összegeket a pénzügyminisztérium biztosítja.
‘Az ANAF alkalmazottai végezzék a dolgukat. Nekünk, a minisztériumnak pedig az a dolgunk, hogy az alapokat kiutaljuk mind a Környezetvédelmi Alapnak, mind az ANAF-nak, mert tudják, kétfajta megközelítés volt; nekik azonban ki kell állítaniuk minden, még hátralévő adóhatósági határozatot. A pénzügyi részt a pénzügyminisztérium biztosítja, az ANAF pedig hajtsa végre a kifizetéseket május végéig’ – szögezte le a pénzügyi tárca vezetője.
Eugen Teodorovici miniszter vasárnap a Zsil völgyében tett látogatást Viorica Dăncilă kormányfővel közösen. AGERPRES/(RO – szerző: Sorin BLADA,szerkesztő: Karina OLTEANU, HU – szerkesztő: VALKAI Krisztina, kép: www.lokal.hu)