Már negyedmillióan látták a Semmelweis Ignác életéről szóló játékfilmet. A közelmúltban Marosvásárhelyen is bemutatták a világhírű magyar orvos történetét, három telt házas vetítés keretében.
Az erdélyi orvosképzés fellegvárába, Marosvásárhelyre is megérkezett a Semmelweis életrajzi film. Az eseményre Nagy Katica és Kovács Tamás színművész is ellátogatott.
„Úgy látom, hogy ugyanazzal a szeretettel fogadják külföldön is a filmet, mint Magyarországon. Színészként elégedettséggel tölt el, hogy látom, bárhol érvényesül ez a történetet és a film üzenete” – hangsúlyozta a film női főszereplője, Nagy Katica.
A marosvásárhelyi bemutató után február 9-től a romániai mozikban is látható lesz a Semmelweis. A vándormozi Erdély-szerte folytatódik: közönségtalálkozót Székelyudvarhelyen, Kézdivásárhelyen, Gyergyószentmiklóson, Csíkszentdomokoson, Székelyhídon és Nagyszalontán tartanak az alkotók. A szervezők így olyan településekre juttathatják el a filmet, ahol nincs mozi. A terveik között szerepel, hogy Kárpátaljára is elviszik a filmet.
MTI