Maros megyében járt az ifjúsági és sportminiszter

Maros megyében járt az ifjúsági és sportminiszter

A Szovátai Ifjúsági Tábort, a kiscsergedi Motor Ring pályát és a Marosvásárhelyen épülő, olimpiai méretű fedett uszodát tekintette meg Maros megyei látogatása során az ifjúsági és sportminiszter.

Novák Károly Eduárd tárcavezetőt május 28-án, pénteken reggel fogadta Szovátán a Maros Megyei Tanács elnöke, Péter Ferenc és Szováta város polgármestere, Fülöp László. Az előljárók a minisztérium alárendeltségébe tartozó, néhány éve felújított Ifjúsági Tábort tekintették meg elsőként. A találkozón Fülöp László polgármester kifejtette, szeretnénk, ha a tábori épületek is város tulajdonába kerülnének, a helyi önkormányzat pedig vállalja az ingatlan tatarozást, felújítását és további működtetését. Mivel a terület már a város tulajdonában van, megkönnyítené a tábor működtetést, ha az épületek is saját tulajdonba kerülnének, fejtette ki Fülöp László, polgármester. A továbbiakban ifjúsági táborként, sportolóknak edzőtáborként, illetve turistáknak szálláshelyként szeretnék működtetni, tette hozzá a Maros Megyei Tanács elnöke, Péter Ferenc. Ehhez kérik a miniszter közbenjárását.

A Maros Megyei Tanács és a Román Autósport Szövetség szeretné, ha bekerülne az országos sportstratégiába a tulajdonában levő Transilvania Motor Ring motorsport-pálya, ahol országos és nemzetközi versenyeket is lehet majd szervezni, a továbbiakban pedig állandó helyszínként szerepeljen a versenynaptárban. Péter Ferenc tanácselnök ismertette a projekttel kapcsolatos további terveket is. „A Mezőpanit községhez tartozó Csittszentivánon megépülő cross- és enduropályát szeretnénk összevonni a MotorRing pályával, motorsport-komlexumként működne a továbbiakban, ez pedig több pályázási és fejlesztési lehetőséget jelentene”, részletezte a Maros Megyei Tanács elnöke.

Péter Ferenc Marosvásárhelyen az olimpiai méretű fedett uszodához kísérte el Novák Eduárd tárcavezetőt. „A remélhetőleg hamarosan átadásra kerülő uszoda, nem csak a sportolóknak adna lehetőséget az edzésre, hanem a gyerekeknek is lehetőségük lenne, hogy már egészen fiatalon elkezdhessék az úszás elsajátítását megfelelő körülmények között”, fejtette ki a találkozón Péter Ferenc. „Úgy vélem, a mai látogatás nem csak a megye ifjúsági-, és sportéletére lesz jó hatással, hanem régiónk turizmusának fellendítése szempontjából is kulcsfontosságú. Köszönjük országunk első, és mindeddig egyetlen paralimpiai bajnokának, hogy miniszteri tisztségében is fontosnak tartja Maros megye fejlődését!”, hangsúlyozta a Maros Megyei Tanács elnöke.