Maros megyei szenátorok évértékelője

Maros megyei szenátorok évértékelője

Közös sajtótájékoztatót tartott Novák Csaba Zoltán és Császár Károly Maros megyei szenátor, amelyen tevékenységi beszámoltó tartottak, és az elmúlt év munkáját értékelték.

Az immár 3 éve tanügyi bizottság tagjaként tevékenykedő Novák Csaba Zoltán szenátor elmondta többek között azt, hogy az RMDSZ kezdeményezésére született meg az óvodás törvény, amely kötelezővé teszi az óvodai oktatásnak a fokozatos bevezetését a következő tanévtől. Ennek kapcsán jelezte, hogy a határidők valószínűleg tolódni fognak, hogy az ország jobban felkészüljön arra, hogy már kicsi kortól bevonják a gyerekeket az intézményes oktatási formákba. A szenátor elmondta azt is, hogy szeptembertől lép érvénybe az iskolai óraszám csökkenése.

Császár Károly szenátor a tulajdonjogi problémákat célzó törvények módosítását tartotta szem előtt a 2019-es évben. Ennek a munkának az eredményeként sikerült elérni azt, hogy birtoklevél nélkül lehessen telekeltetni a belterületeket. Ami a medvekérdést illeti, sikerült elérni azt, hogy legyen egy medveszaporulatot szabályozó kilövési kvóta, amit minden év májusáig kell jóváhagynia a szakminisztériumnak – többek között ezt emelte ki beszámolójában Császár Károly