Maros Megyei Tanács elnöke:  cáfolja, hogy veszélyeztetve volnának a gyermekek
Maros Megyei Tanács elnöke:  cáfolja, hogy veszélyeztetve volnának a gyermekek

Maros Megyei Tanács elnöke:  cáfolja, hogy veszélyeztetve volnának a gyermekek

„Személyesen győződtem meg arról, hogy a gyerekek biztonságos környezetben vannak. A hatósági ellenőrzések során azt állapították meg, hogy ezek a gyerekek megfelelő, tiszta környezetben vannak.

Apaként és nagyapaként is megrendítőnek találom a kialakult helyzetet, annál is inkább, mert súlyosan sérült gyerekekről van szó, akiknek különféle egészségügyi problémájuk van, ezért speciális ellátásra szorulnak. Egészen kiskoruktól kerülnek a Gyermekvédelmi Igazgatóság ellátásába, mert sok esetben pl. már a kórházból sem viszik el őket a hozzátartozóik.

Függetlenül a hatóságok ellenőrző csoportjaitól, a Maros Megyei Tanács is vizsgálatot indít, ma délután kineveztem az ellenőrző bizottságot is, akik elkezdik az ellenőrzéseket az igazgatóság által működtetett otthonokban.

A kivizsgálás huzamosabb ideig is eltarthat, az első tájékoztatást azonban a jövő hétre kértem.

Ugyanakkor, felszólítottam a DGASPC vezetőit, hogy továbbra is működjenek együtt a hatóságokkal, biztosítsanak teljes átláthatóságot a vizsgálatokhoz, továbbá álljanak sajtó munkatársainak rendelkezésére, hiszen a közvéleménynek jogában áll tudni, ilyesmi hogyan fordulhatott elő.” – olvasható Péter Ferenc nyilatkozatában.