A marosvásárhelyi Művészeti Líceum egykori diákja, Szakács Erika már 16 évesen részt vett az X-Faktorban. „Kezdetben zenés előadásokban vettem részt, vagy versenyeken énekeltem, majd 2021-ben jelentkeztem az X-Faktorba, ahol a Mentorházig jutottam” – olvashatjuk Erika bemutatkozójában a műsor weboldalán.
„Azért jelentkeztem a The Voice-ba, mert szeretnék fejlődni és tapasztalatot szerezni. Úgy érzem, a The Voice egy lehetőség számomra, hogy jobban elmélyüljek az éneklésben és, hogy azt csináljam, amit szeretek.”
Szombaton követhettük élőben a The Voice színpadán az élő showba bejutott marosvásásárhelyi lányt, akinek produkciója mindent elsöprő sikereket aratott:
Végezetül Szakács Erika lépett a színpadra, aki a The Voice első élő show-jában Lizzo Cuz I Love You című dalát adta elő. „Elképesztő, amit műveltél, honnan jön ez a hang?” –kérdezte Curtis, míg Trokán Nóra szerint Szakács Erika produkciója volt az adás legjobbja. Manuel azt mondta: „Én szerintem most vettelek igazán észre először” – és ez tőle lássuk be, bóknak számít. „Megcsináltad!” – fűzte hozzá Miklósa Erika.
glamour.hu