Meg kell duplázni Romániában a családi pótlékot az év elején hatályba lépett törvény értelmében, a parlament nem sértette meg az alaptörvényt, amikor elutasította a pótlék fokozatos emeléséről szóló sürgősségi kormányrendeletet – erről döntött az alkotmánybíróság. A családi pótlék megkétszerezését elnapoló, annak fokozatos emelését bevezető – jelenleg is érvényben lévő – sürgősségi kormányrendeletet elutasító törvény az alkotmányossági kontroll után most az államfőhöz kerül kihirdetésre. Az államfő várhatóan – újabb óvással, vagy a parlamenttől alaposabb megfontolást kérve – késleltetni fogja a gyerekpénz azonnali megduplázását eredményező törvény kihirdetését.
A gyermeknevelési támogatás (gyermekpénz) megduplázását többlépcsős emeléssel fogjuk megvalósítani, a kormány korábbi döntésének megfelelően – jelentette ki Ludovic Orban kormányfő. A Nemzeti Liberális Párt megduplázza a gyemeknevelési támogatást, de úgy, ahogyan azt eldöntöttük: öt lépésben; az utolsó növelés 2022 július elsején lesz. Egyelőre csak az alkotmánybíróság bejelentéséről van szó, várjuk az indoklást, majd annak függvényében eldöntjük, mit kell tennünk. Véleményünk szerint a gyermekpénz növelése prioritást jelent (…), azonban a növelést a gazdasági realitások, a büdzséforrások figyelembe vételével kell megvalósítani – fejtette ki Ludovic Orban. A miniszterelnök hozzátette, hogy a gyermekpénz megduplázása megközelítőleg évi 7 milliárd lejes terhet róna a költségvetésre, ami a deficit jelentős, 0,6%-os emelkedéséhez vezetne.