Megfellebbezte az igazságügyben
elkövetett törvénytelenségeket kivizsgáló ügyosztály (SIIJ) a legfelsőbb bíróság tavaly májusi döntését, amellyel az visszaküldte
a főügyészséghez az 1990-es bányászjárás ügyének vádiratát.
A legfelsőbb bíróság egyik bírája törvénytelenségeket
állapított meg az ügyészek által összeállított vádirat kapcsán, ezért 2019. május 8-án kimondott ítéletében visszautalta
a dossziét a főügyészséghez.
A döntés nem volt jogerős, ezt fellebbezte meg most a SIIJ.
A katonai ügyészség
2017. június 13-án emelt vádat a bányászjárás ügyében Ion Iliescu volt államfő, Petre Roman volt miniszterelnök, Gelu Voican Voiculescu volt kormányfőhelyettes,
a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) egykori vezetője, Virgil Măgureanu, valamint Mugurel Cristian Florescu volt főügyészhelyettes, a Katonai Ügyészségek Igazgatóságának
egykori vezetője és számos társuk ellen.
Az ügyészek szerint 1990. június 11-én és 12-én az állami hatóságok erőszakos támadást
szerveztek meg a bukaresti Egyetem téren békésen tüntető tömeg ellen, bevonva ebbe a belügyminisztérium, a védelmi minisztérium, a SRI erőit, illetve több mint
10.000 bányászt és az ország különböző pontjairól érkezett más munkásokat. Az 1990. június 13-án végrehajtott támadásban
négy személy életét vesztette, 1.388-an megsérültek, 1250 személyt pedig megfosztottak alapvető szabadságjogától.
(Agerpres)