Döntő házként elfogadta kedden a képviselőház a kiskorúak elektronikus cigarettákkal való kiszolgálását tiltó törvénytervezetet.
A 2016/201-es és a 2002/349-es törvényt módosító jogszabály célja a gyerekek és fiatalok dohánytermékekhez való hozzáférésének megakadályozása. A tervezet megtiltja a 18 éven aluliak kiszolgálását elektronikus cigarettákkal, e-cigaretták utántöltőivel és a dohányt felmelegítő termékekkel, valamint ezen termékek automatákból történő értékesítését is.
Ugyanakkor kötelezi az oktatási intézményeket, hogy kényszerítő intézkedéseket alkalmazzanak a tanulókkal szemben a dohánytermékek, elektronikus cigaretták vagy dohánymelegítő eszközök iskolán belüli birtoklása, illetve értékesítése esetén.
A jogszabály ugyanakkor előírja az elektronikus cigaretta és az e-cigaretta töltőflakon fogalmak uniós jogszabályok szerinti meghatározásának átvételét.
Egy módosítás szerint tilos az olyan nikotinos tasakok forgalomba hozatala, amelyek nikotintartalma meghaladja a 20 milligrammot tasakonként.
A jogszabály szerint ezentúl az easybox vagy egyéb locker típusú csomagátvevő pontokra sem engedélyezett bármilyen típusú cigarettarendelés kiszállítása, abban az esetben pedig, ha futár szállítja ki a rendelést, a csomagon fel kell tüntetni, hogy dohányterméket tartalmaz, ezért kizárólag nagykorú személy veheti át. Ennek áthágása 500 lejes büntetést von maga után a futár számára. Abban az esetben, ha a kereskedelmi egység nem tartja be ezt a szabályozást, annak működése 30 napra felfüggeszthető, valamint 20 ezer lejes büntetéssel járhat – derül ki a közleményből.
AGERPRES