Az országos szinten tapasztalt költségvetési megszorítások Marosvásárhelyt is elérték, és nem kímélték a Városi Sportklubot (VSK) sem: megszűnik a női kosárlabda-együttes, amely a küszöbönálló szezonban a Nemzeti Ligában folytathatta volna.
A büdzsé kiegészítése után sincs meg az anyagi fedezet a folytatásra, már búcsút vettek a játékosoktól – erősítette meg a hírt a pontmaros.ro-nak az együttes sportigazgatója, Kiss István. Elmondta, a gondok már tavaly kezdődtek, amikor a második félévre a helyi tanács 8 millió lejt szavazott meg a VSK-nak, majd 3,5 millió lejt sikerült ebből átutalni. Idén májusban 6 millió lejt ítéltek a klubnak, majd a napokban a költségvetés kiegészítése gyanánt újabb 2 milliót. Viszont csak a női kosárlabda-együttes egyetlen szezonbeli költsége 300 ezer euróra rúg – abban az esetben, ha igényes körülmények között, anyagi gondoktól mentesen és magas szinten (dobogós helyet megcélozva) akarnak működni. „Ez a vonat már elment, a beiratkozást az új idényre már meg kellett volna ejteni és a nevezési díjakat már be kellett volna fizetni. A játékosaink elmentek” – mondta a sportigazgató, aki megköszönte a játékosoknak, a szponzoroknak, szurkolóknak, segítőiknek és kollégáinak az együttműködést.
Szintén a megszorítások miatt előfordulhat, hogy nem kezdi el az új labdarúgó idényt a III. ligába jutott marosvásárhelyi focicsapat sem. Az új szezon amúgy augusztus 24-én kezdődne, azonban biztos anyagi háttér nélkül az együttes nem vállalja, hogy részt vesz a sorsoláson, mert felborítaná a harmadik liga programját, ha a start után néhány héttel visszavonulót kell fújnia. A játékosok innen is szállingózni kezdtek más klubokhoz.
A VSK alelnöke, Szászgáspár Barnabás a pontmaros.ro-nak azt mondta, jelenleg vezetőtanácsi szinten zajlanak az egyeztetések arról, hogy hogyan tovább, hogyan hozzák ki a helyzetből a legjobbat. Ami biztosra vehető az az, hogy a VSK minden sportágában marad csapat, viszont lesz, ahol csak junior szinten. „Nemcsak Marosvásárhelyen, hanem országos szinten, más városokban is hasonló a helyzet. A költségvetés megnyirbálása miatt vissza kell vennünk egy kicsit az aktivitásból egy olyan szintre, amelyet megbírunk anyagilag, és amelyen szépen tudunk teljesíteni. Ennek során alulról fogunk építkezni, a helyi, tehetséges játékosokat neveljük. Ebből a szempontból nem olyan rossz a helyzet, ügyes junior együtteseink vannak” – magyarázta Szászgáspár Barnabás, aki példának okáért többek között a férfi kosárlabda korosztályos csapatait, köztük az U15-öst említette.
A harmadik ligás labdarúgócsapat kapcsán azt mondta a VSK alelnöke, hogy itt még nem született döntés, előfordulhat az is, hogy nem lépnek vissza, de ifjúsági, helyi játékosokra alapoznak.
A Nemzeti Ligában játszó férfi kosárlabda-együttestől távozott ugyan Sánta Szabolcs csapatkapitány, de több játékos jelezte, hogy maradna – mondta még Szászgáspár Barnabás. A többi sportágban pedig a napokban születik döntés a folytatással kapcsolatban.
Mint ismert, tavaly Marosvásárhelyen a hagyományosnak számító felkarolta a helyi önkormányzat égisze alatt megalakult Marosvásárhelyi Városi Sportklub (VSK), amelyhez az említett csapatokon hozzátartozik többek között a férfi kosárlabda-együttes, továbbá a teremlabdarúgó, a röplabda és a kézilabda csapat is. Hogy velük mi lesz, az is hamarosan körvonalazódik.
(Fotó: totalbaschet.ro)