Megvásárolta az önkormányzat a szőkefalvi kastélyt

Megvásárolta az önkormányzat a szőkefalvi kastélyt

Megvásárolta Vámosgálfalva önkormányzata a szőkefalvi Rhédei-Rothenthal kastélyt – közölte Balog Elemér polgármester. Az Agerpres hírügynökség szerint a község 235 ezer euróért kapja meg a XVIII századi épületet.

A felújításra szoruló, több épületből álló kastélyt, amelyhez majdnem két hektáros terület is tartozik, azért vásárolja meg a polgármesteri hivatal, hogy ezzel is ápolja a helyi történelmet.

Az ismert épületegyüttes az államosítást követően az egykori néptanács tulajdonába került, és a termelőszövetkezet, majd az állami mezőgazdasági vállalat használta. A rendszerváltás után az örökösök nem igényelték vissza őseik vagyonát, így egy mezőgazdasági társulás szerezte meg, amely azóta csődbe ment. Azt követően az Állami Birtokokat Kezelő Ügynökség gondnoksága alá került.

Balog Elemér polgármester azt mondta, európai uniós pénzeket próbálnak lehívni a kesély felújítására, hogy azt kulturális központként a község szolgálatába állíthassák.

(Fotó: Agerpres/Dorina Matis)