Mérlegelik az iskolák nyitvatartását

Mérlegelik az iskolák nyitvatartását

A hatóságok elemzik annak a lehetőségét, hogy a fertőzési aránytól függetlenül Románia teljes területén tartsanak nyitva az óvodák és járhassak iskolába az elemi osztályosok – tudta meg kormányzati forrásokból az Edupedu.ro.

Jelenleg országszerte több, mint 4.200 tanintézetben zajlik kizárólag online az oktatás a tanügyminisztérium tegnap közölt adatai szerint. Nagy többségüket azért kellett bezárni, mert az adott településen a fertőzési ráta meghaladja a 3 ezreléket. Az Edupedu.ro portál úgy tudja: később azt is lehetővé teszik, hogy a végzős diákok is az osztálytermekben vehessenek részt a tanórákon. A honlap szerint a román hatóságok az európai mintát követnék, ahol számos országban szigorú korlátozó intézkedéseket vezettek be, ám az óvodák és legalább részben az iskolák továbbra is nyitva vannak.