Mezőség mosolya – új bemutatót láthat a nagyérdemű a Maros Művészegyüttes előadásában

Mezőség mosolya címmel tart online bemutatót közösségi oldalán a Maros Művészegyüttes 2020. november 27-én 19 órától. A produkcióban Alsótők, Girolt, Bonchida, Válaszút, Kide, Bálványoscsaba, Szék, Mezőkeszü, Magyarpalatka, Borsa- völgyi dallamok, táncok elevenednek meg.

Az előadás autentikus folklórműsor, amely magába foglal táncszínházi elemeket is, de ezekben is hagyományos néptánctechnikák érvényesülnek. Az előadás címe reflektálás mezőség kulturális sokszínűségére, zenei gazdagságára, táncainak vitalitására. Központi helyet foglal el a műsorban A kilenc csodaszarvas című román kolindát idéző lírai jelenet. Bartók ezt a román népballadát használta alapul a Cantata Profana című világhírű műve megírásakor. A mozzanat nem csupán a szarvassá változó fiúk történetét hivatott megjeleníteni, hanem megfogalmazza Bartók legfontosabb üzenetét, mely azóta számtalan táncos generációnak éltető forrása, vezérlő csillaga volt : “csak tiszta forrásból” A folklór rész zömében magyar, de beépít román elemeket is – írja az előadást népszerűsítő szövegében az együttes.

Énekel: Kásler Magda, a Maros Művészegyüttes zenekarának kíséretében
Zenekarvezető: Moldován Horváth István
Tánckarvezetők: Törzsök Zsuzsánna és Farkas Sándor Csaba

Rendező-koreográfus: Varga János
Igazgató: Barabási Attila Csaba