Minden, amit Parajdról tudni érdemes – a legjobb látnivalók és szállások

Minden, amit Parajdról tudni érdemes – a legjobb látnivalók és szállások

Parajd (románul Praid) község Romániában, Hargita megyében található. Az Európa szerte híres székely Sóvidék központja, a Kárpát-medence egyik legfontosabb sóbányászati helye. A parajdi só gyógyhatású, hiszen minden fontos nyomelemet tartalmaz, ám szennyeződésektől, allergénektől mentes.

Legjobb látnivalók Parajdon

Ezen a területen már a római korban is működtek sóbányák. A Székelyföld lakói 1562-ig szabadon rendelkeztek az itt kitermelt sóval, ám sorozatos lázongásaik miatt II. János magyar király állami monopóliummá nyilvánította a sóbányászatot, és elrendelte a sóbányák őrzését. Így jött létre 1564-ben Parajd települése. A Parajd helységnév egyébként a „paraj” szóból és a -d kicsinyítő képző összekapcsolásából alakult ki, jelentése „füves területecske”, „legelőcske”

Minden, amit Parajdról tudni érdemes – Íme, a legjobb látnivalók és szállások
Parajd városa madártávlatból

1. Parajdi Sóbánya (Salina Praid)

Székelyföld egyik legkülönlegesebb látványossága a Parajdi Sóbánya, mely évente több százezer látogatót vonz. Az érdeklődők az „50-es szintet” járhatják be, amely 120 m mélyen helyezkedik el a föld alatt. 

A látogatási szintre leérve majdhogynem egy kisváros fogad, hiszen van itt világítás, WIFI, televízió, kalandpark izgalmas mászóelemekkel, ökumenikus kápolnakávézó3D mozi terem és gyógynövénybolt. Kifelé jövet, a „60-as szinten” található a „József-bánya” Kilátó, sőt, itt étterem is működik, valamint lehetőségünk van borkóstolásra.

Kápolna a Sóbányában

A Parajdi Sóbányához a község központjából indulnak buszok, melyek az 1250 m hosszú alagúton keresztül a kapuig szállítják a vendégeket.

Hasznos tudni, hogy a bányában az éves átlaghőmérséklet 16 Celsius fok, így nyáron is érdemes réteges öltözékkel készülni. 

Minden, amit Parajdról tudni érdemes – Íme, a legjobb látnivalók és szállások
Kalandpark a Sóbányában

2. Sóhát Természetvédelmi Rezervátum

A Sóhát 60 hektáron elterülő természetvédelmi terület, mely Parajdtól dél-nyugatra, az 576 méter magas Sós-hegyen található. A Sóhát délnyugati részén alakult ki a Só-szoros, mely lényegében a Korond-patak szurdokvölgye. Itt még megtalálható az egykori Erzsébet-tárna vonala, melynek mentén érdekes sóformációk, sóbarlangok alakultak ki.

A rendkívüli alakzatok közt sókedvelő növények élnek. A terület felfedezésének remek módja, ha végigjárjuk az 1 km hosszú, 7 állomásból álló tanösvényt, de számos túrának is ez a célpontja.

Minden, amit Parajdról tudni érdemes – Íme, a legjobb látnivalók és szállások
Só-szoros, Parajd

3. Trópusi Lepkeház (Casa Fluturilor)

2012-ben nyitotta meg kapuit Parajdon a Trópusi Lepkeház, amely Románia első ilyen létesítménye. Ha itt jártok, feltétlenül érdemes ellátogatni ide.

A növényekkel, virágokkal, kis tóval gazdagított zárt kert különleges élményt nyújt, hiszen az itt látható lepkék nem elkülönítve élnek, hanem a vendégek között repdesnek, olykor az orrukra szállnak.

Trópusi lepkeház, Parajd

4. Mini Erdély Park (Parcul Mini Transilvania)

Parajdtól alig 50 percnyire bájos kis makett világ vár kicsiket és nagyokat. A Szejkefürdőn található Mini Erdély Parkban ugyanis több, mint 120 erdélyi történelmi épület és középkori vár makettjét láthatják az érdeklődők. A parkban számos izgalmas élmény vár, így például utazhatsz a Mini székely gőzösön és felkeresheted az Orbán Balázs Látogatóközpontot.

Minden, amit Parajdról tudni érdemes – Íme, a legjobb látnivalók és szállások
Mini Erdély Park (Kép: https://minierdelypark.ro)

5. Minigolf Praid

Az egész család számára szórakoztató és tartalmas program Parajdon egy parti játék a minigolf pályán. Az Aqua Beach strand mellett található létesítmény azért is különleges, mert játék közben – ha épp nem te ütsz – gyönyörködhetsz a fenséges erdélyi táj látványában

Minigolf, Parajd (Kép: Minigolf Praid Facebook oldala)

6. Fordított házikó (Casă răsturnată Praid)

Ha kedveled az érzékeket megtréfáló játékokat, akkor a parajdi Fordított Ház is tetszeni fog. A kis épületbe belépve hirtelen nem is tudod, hol van a fent, és hol van a lent. Ez a turisztikai látnivaló a hét minden napján 10:00 és 21:00 óra között látogatható. 

Jegyárak:

  • 3 éves kor alatt: ingyenes
  • Gyerekek 12 éves korig: 10 lej
  • Felnőttek: 20 lej
Minden, amit Parajdról tudni érdemes – Íme, a legjobb látnivalók és szállások
Fordított ház, Parajd (Kép: Fordított házikó Parajd Facebook oldala)

7. Parajdi Sós Strand

A Parajdi Sóbánya mellett kapott helyet a Sós Strand, melynek medencéit kizárólag a sóbányából kiszivattyúzott, tiszta sósvízzel táplálják. A szovátai Medve-tóhoz hasonlóan itt is érvényesül a helioterm hatás. A strand vizének olyan magas a konyhasó-koncentrációja, hogy a fürdőzők parafadugóként lebegnek a felszínén, úszni pedig szinte lehetetlen benne.

Az erős sós oldat kedvező élettani hatása évről évre rengeteg fürdővendéget és gyógyulni vágyó beteget csalogat a parajdi sósfürdőre. 

Minden, amit Parajdról tudni érdemes – Íme, a legjobb látnivalók és szállások
Sós strand, Parajd (Kép: www.salinapraid.ro/nyar)

8. Tereplovaglás Sóvidéken

A szépséges Sóvidék felfedezésének egyik legizgalmasabb módja, ha csatlakozol egy lovastúrához. A túrák szombatonként indulnak, 10:00 – 18:00 óra között, a részvétel pedig előzetes bejelentkezéshez kötött.  

Jelentkezni a + 40-721 931 760 számon lehet. 

Kilátás a Só-szorosból, Parajd

9. Kirándulástippek

Tengernyi túraötletet kínál a Visitharghita weboldal, melyek között nemcsak gyalogos és kerékpáros túrákhoz kaphatsz ötleteket. Lóháton, terepjáróval, sőt, szekérrel is kirándulhatsz, emellett barlangászatra, sziklamászásra is van lehetőség Parajd környékén.

Minden, amit Parajdról tudni érdemes – Íme, a legjobb látnivalók és szállások
Kilátás a Só-hegyre, Parajd

blog.szallas.hu