Pozitívan fogadta tegnap az Európai Bizottság a nyolc éve elindított Minority SafePack európai kisebbségvédelmi kezdeményezés alapján kidolgozott javaslatokat, amelyek alapján július 10-éig hoz majd döntést arról, hogy megindítja-e a jogalkotási folyamatot – közölte Vincze Loránt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség európai parlamenti képviselője, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának, a FUEN-nek elnöke Brüsszelben. A képviselő az RMDSZ és a FUEN által indított kezdeményezés európai bizottsági bemutatása után elmondta, a megbeszélésen világossá tették, hogy az Európai Unió tagországaiban asszimilációnak kitett kisebbségi nyelvek és kultúrák részei az európai kulturális örökségnek, ezért védeni kell őket.
Vincze Loránt arra emlékeztetett, hogy a tagjelölt országoknak meg kellett felelniük olyan politikai kritériumoknak, amelyek betartását csatlakozásuk után nem kérték számon rajtuk, de a régebbi tagországok maguk sem teljesítenek. Ezzel összefügésben kiemelte, a Vera Jourovával, az európai értékek védelméért felelős biztossal, valamint Marija Gabriel kultúra- és oktatásügyi biztossal folytatott megbeszélésen hangsúlyozták: az egyes tagállamokkal szemben indított jogállamisági vizsgálatok esetén fontos volna, hogy a kisebbségi jogok védelme is a “csomagba tartozzon”.
A képviselő kijelentette, a bemutatott kezdeményezés célja, hogy az EU erősítse a nemzeti és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek védelmét, támogatva a közösség sokszínűségét. Uniós szintű védelmet és támogatást kér az őshonos európai kisebbségek, nemzeti közösségek, nyelvi csoportok számára. A javaslatok legfontosabb elemei a kisebbségi nyelvek és kultúrák, a kisebbségi nyelvű oktatás védelmére vonatkoznak. Kitér az audiovizuális médiára is, egyebek mellett az adások külföldi sugárzását korlátozó szabályok eltörlése tekintetében, továbbá a kohéziós politika olyan átalakítására, hogy az kedvezőbbé váljon a nemzeti kisebbségek számára is. Továbbá új intézmény felállítását is javasolja annak feltárása érdekében, hogy milyen megoldások, törvényi keretek léteznek az egyes tagállamokban a kisebbségi nyelvekre vonatkozóan. Vincze Loránt nyilatkozata meghallgatható itt: https://bit.ly/31smfnD .
Az Európai Bizottság szerint az EP meghallgatását követően kiértékeli a kezdeményezést, majd tudatja, hogy milyen lépéseket kíván tenni, és milyen érvek indokolják döntését. A brüsszeli testület előtt alapvetően három lehetőség áll: vagy úgy határoz, hogy jogszabályjavaslatot dolgoz ki a kezdeményezés ügyében, vagy egy úgynevezett nem jogalkotási intézkedést hoz, de úgy is dönthet, hogy semmilyen további lépést nem tesz az ügyben.
(Fotó: Mihály László)