Az időjárás függvényében napokon belül elkezdődhetnek a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium részben leomlott diákotthonának állagmegőrzési munkálatai – tájékoztatta az MTI-t pénteken Lukácsi Katalin, az iskola szóvivője.
Közölte: a biztonságba helyezési munkálatokhoz a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal a szerkezeti szakvélemény alapján december 27-én, sürgősségi eljárásban kiállította az építkezési engedélyt. A szakhatósági jóváhagyásokat a munkálatok befejezéséig kell beszerezni – tette hozzá. A szóvivő szerint a sürgősségi beavatkozást előzetesen bejelentették a különböző hatóságoknál, más jóváhagyásra nincs szükség.
A kivitelező a székelyudvarhelyi KVADRUM AXIS Kft., mely a Tamási Áron Gimnázium két, már elkészült épületének a felújítását is végezte.
A cég a tulajdonos Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség felkérésére a konszolidációs munkálatok elvégzését is vállalta, melyre megköttetett a szerződés – tájékoztatott Lukácsi Katalin.
Az MTI kérdésére a szóvivő arról is beszámolt, hogy az építkezési felügyelőség által kinevezett szakértő szakvéleményében két fázisban határozza meg a beavatkozások menetét. Elsőként egy sürgősségi beavatkozást írt elő, mellyel a sérült, pince nélküli épületszárnyat stabilizálják ideiglenesen, amíg sor kerül a második fázisra. Ebben a szakaszban a nem sérült pincés épületszárny és a tornaterem teljes felújítására kerül sor, és a sérült épületrész is újraépül.
„Az első fázis munkálatai napokon belül elindulnak, valószínűleg, időjárás és más tényezők függvényében, négy hét alatt befejeződnek. A második fázis egy új tervezési és engedélyezési dokumentációt igényel és valószínűleg több hónapig is eltart”
– tudatta a Tamási Áron Gimnázium szóvivője, hangsúlyozva: becsült határidőkről van szó, melyeket számos tényező befolyásolhat.
Hozzátette, hogy a végső munkálatok – az épület már korábban tervezett teljes felújítása – ezután indulhatnak el, és egy-két évig is eltarthatnak. A diákotthon 95 lakóját befogadó székelyudvarhelyi kollégiumok egyelőre tanév végéig biztosítanak helyet a diákok számára.
A munkálatok finanszírozására vonatkozó kérdésre a szóvivő tudatta: a bentlakás teljes felújítására a gyulafehérvári érsekség tavaly októberben támogatási kérést nyújtott be a magyar kormányhoz, és ennek részbeni fedezetére december elején ígéretet kapott.
A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium kétszintes diákotthonának megközelítőleg harmada december 18-án dőlt össze, miután az épület külső fala, amely mellett két méter mély vízelvezető árkot ástak, leomlott.
A romok négy diákot temettek maguk alá: egy földszinten lakó 17 éves fiú életét vesztette, az emeleti szoba romjai alól kimentett három lány közül pedig kettő könnyebben, a harmadik súlyosan megsérült, őt a Maros megyei Sürgősségi Klinikai Kórház intenzív osztályán ápolják.
Az ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés, illetve sérülésokozás gyanújával folytat büntetőeljárást annak a cégnek az ügyvezetője ellen, amely csatornázási munkát végzett a diákotthonnál, és ennek keretében több mint két méter mély árkot ásatott az épület fala mellett. Az ügyvezető jelenleg 60 napos hatósági felügyelet alatt van.
MTI